logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

KTK: Hiteltelen az ellenzék rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezése

Hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti üléssel kapcsolatos kezdeményezése, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.

A közleményben felidézték: az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek. „Ezzel kapcsolatban alapvető körülmény, hogy a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket” – tették hozzá.

Közölték: az ellenzéki pártok a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék, a kata-adónem bevezetését meg sem szavazták.

Adócsökkentést szorgalmaznak, azonban a jövő évi költségvetéshez összesen 3200 milliárd forint nagyságrendű adóemelési javaslatot nyújtottak be. Emelnék többek közt a társasági adót és a személyi jövedelemadókat is – sorolták.

Hozzátették: „mindezt súlyosbítva erőteljesen kampányoltak azon szankciók mellett, amelyek az energia-áremelkedések fő okozói, és már most óriási terheket rónak az európai gazdaságra”.

Ilyen előzmények után hiteltelennek tartjuk a rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezésüket, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta” – írták.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még