logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egyre szövevényesebb a Jobbik belharca

Soha nem hátrál meg, bárhogy is támadják – így reagált közösségi oldalán Jakab Péter, feltehetőleg azokra a hírekre, miszerint leváltása előtt százhárom millió forint értékben kötött szerződéseket a frakcióvezetés tudta nélkül. Közben a Jobbik etikai bizottsága lezárta a volt pártelnök ellen még májusban, egy másik ügyben indult eljárást. Állítólag vétkesnek találták Jakab Pétert, de szankciót  egyelőre nem szabtak ki – számolt be pénteken az M1 Híradója.

Támadhatnak, ahogy csak akarnak – kezdte Jakab Péter egyik csütörtöki bejegyzését a közösségi oldalon. A Jobbik korábbi elnöke a rövidke írásban mindössze annyit közölt: ő soha nem hátrál meg.

A bejegyzésből ugyan nem derül ki, hogy az egykori pártelnök kinek üzent. A Népszava azonban arról ír, hogy Jakab Péter azokra hírekre reagálhatott, miszerint leváltása előtt frakcióvezetőként a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának tudta és beleegyezése nélkül nagy összegű szerződéseket kötött.

A Magyar Nemzet számolt be arról néhány napja, hogy a Jobbik volt elnöke 80 millió forintot próbált átjátszani saját holdudvarának, közvetlenül azelőtt, hogy leváltották volna. Azóta az is kiderült, hogy ennél jóval több pénzről van szó.

A Jobbik sajtóosztálya a Telex megkeresésére közölte: Jakab Péter először mintegy százhárom millió forint értékben kötött szerződéseket és miután sikerrel járt, újra megpróbált kivenni a kasszából nyolcvanhárommillió forintot. Ezt a frakció tagjainak közbelépése akadályozta meg.

A Telex úgy tudja, hogy Jakab Péter négy évre bízott volna meg alkalmazottakat, akik leginkább hozzá és az asszisztenséhez, Molnár Enikőhöz kötődnek.

A Jakab Péter és tanácsadója, Molnár Enikő körüli botrányok hónapok óta tartanak, az egymás elleni támadások pedig egyre szövevényesebbek a Jobbik elnökségében. Szinte lehetetlen követni, ki kit jelent fel éppen.

A hatalmi harcok már májusban egészen odáig fajultak, hogy Jakab Péter pénzügyi okok miatt feljelentette elnökhelyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát, és kezdeményezte a kizárását a pártból. Csakhogy ezzel többen nem értettek egyet és a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke Jakab Péter ellen kezdeményezett eljárást.

A belviszály eredményeképpen Jakab Pétert néhány héten belül először pártvezetői posztjáról, majd a parlamenti frakció éléről is leváltották. Ezután került nyilvánosságra Molnár Enikő belső levele, amelyben a Magyar Nemzet szerint Jakab Péter bizalmasa azt ecsetelte a tagságnak, hogy a pártot belső helyezkedések és zsarolások jellemzik, a jobbikosok pedig egymást támadják hátba a mandátumokért.

A levél miatt ezúttal Molnár Enikő ellen indult belső eljárás Potocskáné Kőrösi Anita kezdeményezésére. Molnár Enikő pedig válaszlépésként Potocskáné Kőrösi Anitát jelentette fel a párt etikai bizottságánál, azt állítva, hogy ő túrta ki Jakab Pétert a pártból.

Kizárnák a Jobbikból Molnár Enikőt – erről már a héten a Magyar Nemzet írt az ügy folytatásaként. A portál úgy fogalmazott: a kizárással két legyet ütnének egy csapásra. A Jobbik vezetése ugyanis így érné el, hogy Jakab Péter önként távozzon a pártból.

Pénteken az is kiderült, hogy a Potocskáné Kőrösi Anita feljelentése miatt Jakab Péter ellen még májusban indult eljárást le is zárta a Jobbik etikai bizottsága. A Népszava információi szerint a jobbikos testület vétkesnek találta a volt pártelnököt, szankciót azonban egyelőre nem szabott ki.

 

Jakab Péter frakciópénzekkel kapcsolatos ügyében a rendőrség is vizsgálódik hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A bukott pártelnök a belharcok eldurvulás óta már nem használja a Jobbik arculati elemeit a közösségi oldalán. A Népszava most azt is megjegyzi: Jakab Péter közleményeit egy ideje már nem a Jobbik sajtóosztálya, hanem Molnár Enikő küldi a lapnak. Ezekben Jakab Péter párthovatartozás nélkül, egyszerűen csak „országgyűlési képviselőként” szerepel.

Ajánljuk még