logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Brutális áremelésre készülnek Karácsony Gergelyék Budapesten

Brutálisan emelnék a budapesti parkolási díjakat Karácsony Gergelyék, tovább nehezítve ezzel a fővárosi autósok életét. A fővárost 4 zónára osztanák, a belső zónában 600 forintba kerülne egy óra parkolás. Az autóklub jogi bizottságának elnöke szerint Karácsony Gergely terveinek semmilyen szakmai indoka nincs – hangzott el az M1 híradójában.

 

Felháborította és megdöbbentette a fővárosi autósokat Karácsony Gergelyék legújabb ötlete, amivel nem csak átalakítanák, hanem fel is emelnék a budapesti parkolási díjakat.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön jelentette be, hogy szeptember elejétől 4 parkolási zónára osztanák a fővárost, és az árakat is megemelnék. Azonban azt még Kiss Ambrus sem tudta, hogy a zónák határai pontosan hol lesznek.

Ha Karácsony Gergely helyettesének tervei megvalósulnak, akkor az első zónában reggel 8 és este 10 között 600 forintba kerülne a parkolás óránként, ami a mostani árnál 15 százalékkal drágább.

A másodikban 450 forintot kellene fizetni reggel nyolc és este nyolc között, a harmadikban 300 forint lenne az óránkénti díj nyolctól délután hatig, a negyedik zónában pedig ugyancsak reggel nyolc és este 6 óra között 200 forintba kerülne a parkolás óránként.

További szigorítás, hogy az első, második és harmadik zónában legfeljebb csak három órát parkolhatnának az autósok.

Ráadásul a Karácsony Gergely vezette főváros a mostanihoz képest 10 százalékkal növelné azokat a területeket, ahol fizetni kellene a parkolásért. A bevétel nagy része pedig továbbra is a jellemzően baloldali vezetésű kerületek kasszájába vándorolna.

A fizetős parkolási terület növelése, az árak emelése, és a fizetős órák kiterjesztése egy újabb fejezete a Karácsony Gergely vezette főváros autósok elleni hadjáratának – erről Kovács Kázmér beszélt az M1-en.

A Magyar Autóklub Jogi bizottságának elnöke kiemelte: a mostani jelentős áremelést semmilyen szakmai indok sem támasztja alá és az csak egy újabb, az autósokra kirótt sarc.

„A baloldali vezetésű főváros a parkolási rendszer brutális áremelést is magában foglaló átalakításával tovább növelheti a budapesti közlekedési káoszt” – erről az Origo írt.

A portál szerint a gigantikus méretű dugók miatt már így is nehéz a fővárosi autósok élete. Karácsony Gergelyék rosszul szervezett és átgondolatlan intézkedései miatt a budai és a pesti alsó rakpart még járható szakaszain is szinte lehetetlen közlekedni, ráadásul a balliberális főpolgármester vezetésével Budapest csatlakozott ahhoz a brüsszeli autósellenes programhoz is, amely egyebek mellett az eddiginél is több helyről tiltaná ki az autókat és a sebességhatárokat is csökkentené.

Az Origo úgy összegez, nem csak Karácsony Gergely, hanem több baloldali vezetésű kerület is autósellenes, amely a DK-s Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárosban csúcsosodott ki azzal, hogy a forgalmi rend átalakítása gyakorlatilag ellehetetlenítette az autós közlekedést.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még