logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ők indulnak Jakab Péter bukása után a Jobbik elnöki székéért

| Szerző: hirado.hu
Jakab Péter a választási vereség után nem volt ugyan hajlandó lemondani, a májusi tisztújításon pártelnök maradhatott, azonban a belviszályok hatására júniusban közösségi oldalán jelentette be lemondását.

 

A választás óta eltelt időszakban a Jobbik körüli botrányok egyre csak sokasodnak. A nemi erőszak botrány miatt hetekig a párt belső viszonyaitól volt hangos a sajtó, majd a parlamentből kiesett Potocskáné Kőrösi Anita és Jakab Péter csörtéje tematizálta a közéletet.

Kapcsolódó tartalom

Jakab Péter végül lemondott pártelnöki posztjáról, a frakcióvezetést azonban megtartaná magának. A Jobbik újbóli tisztújító kongresszusát július másodikára hívták össze.

Az atv.hu értesülései szerint már hárman is elfoglalnák a baloldalra sodort párt elnöki székét. Egyikük Ander Balázs, aki 2014 óta volt a Jobbik országgyűlési képviselője 2022-ben azonban kiesett a parlamentből. A másik név, amelyről hallani lehetett Földi Istváné, aki a jobbikos nemi erőszak botrány kulcsfigurája, állítólag ő erőszakoskodott Szilágyi György fiatal élettársával.

A harmadik pártelnök-aspiráns Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője, aki ezt meg is erősítette a Spirit FM Aktuál műsorában. Gyöngyösi pályafutása sem mentes a botrányoktól, ő volt ugyanis az a politikus, aki listázni akarta a magyar parlament zsidó származású képviselőit.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még