logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Hazánknak biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét” – ma módosíthatja az alaptörvényt az Országgyűlés

Módosíthatja mai ülésén az alaptörvényt az Országgyűlés, délután pedig esküt tesznek a plénum előtt az új kormány miniszterei.

A 11 órakor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalások után fogadhatják el a képviselők az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosítását, amely a minisztériumi feladat- és hatásköröket érinti.

A parlament dönt a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatról, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnése után a szabályozási átmenet egyértelmű és kiszámítható legyen.

Kapcsolódó tartalom

Határoz a parlament a Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról és azzal összefüggésben a katasztrófavédelmi törvény megváltoztatásáról. Ez a két előterjesztés kezdeményezi lehetővé tenni, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.


Az alaptörvény tizedik módosítása a rendkívüli idők rendkívüli kihívásaira való felkészülésről, a felelős cselekvés szabadságáról szól – jelentette ki az alaptörvény tizedik módosításáról és – hozzá kapcsolódóan – a katasztrófavédelemről szóló törvény módosítását kezdeményező javaslat vitájában Varga Judit igazságügyi miniszter az Országházban. Varga Judit igazságügyi miniszter expozéjában kijelentette:

az alaptörvény tizedik módosítása a rendkívüli idők rendkívüli kihívásaira való felkészülésről, a felelős cselekvés szabadságáról szól.

A tárcavezető hangsúlyozta: békés évtizedek során hittük azt, hogy a fizikai konfliktusokat már meghaladta az idő, azonban az élet bebizonyította, hogy ez nem így van és a háború, a valódi fegyveres konfliktus a 21. századi Európa történetének is részévé vált. Kiemelte: a Magyarország szomszédságában zajló orosz–ukrán háború nemcsak a második világháború óta soha nem tapasztalt humanitárius válsághelyzetet eredményezett, hanem megváltoztatta az európai gazdasági kilátásokat is.

Ezen kihívások kezeléséhez és a káros hatások kivédéséhez biztosítani kell a hatékony és gyors nemzeti válaszok kialakításának a lehetőségét, ez az alaptörvény módosításának célja

– mutatott rá. A miniszter közölte: ez azt is jelenti, hogy „a felelős előrelátás jegyében a saját magunk és az utánunk következő generációk biztonsága érdekében felkészítjük jogrendünket az elképzelhetetlennek hitt helyzetek kezelésére is”.

Kapcsolódó tartalom


A határozathozatalok után hosszabb szünet következik, majd 16 óra után lesz a miniszterek eskütétele.

A minisztert a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, ezért ismertetik Novák Katalin államfő átiratát a miniszterek kinevezéséről. Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlésben, bemutatja kormányának tagjait, akik a parlament előtt esküt tesznek.

A címlapfotón Orbán Viktor miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még