logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ungár Péter: Kár tagadni, hogy sokan előrébb léptek az elmúlt 12 évben

Radikalizmus helyett békés egymás mellett élést szorgalmaz, és azoknak politizálna, akik unják a jogállamisági kérdéseket és nem hiszik el, hogy az Európai Unió majd megvédi Magyarországot – erről beszélt Ungár Péter a választások után egy interjúban. Az LMP minden fórumot megragad, hogy eljuttassa véleményét az emberekhez. Ilyen az Országgyűlés is, ezért nem bojkottálták az alakuló ülést – mondta a párt országgyűlési képviselője. Ungár Péter szerint az ellenzék képtelen az önvizsgálatra, pártjának, az LMP-nek pedig vissza kell térnie a „schifferi útra” – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Ungár Péter szerint április harmadika tanulsága, hogy a magyar emberek nagyon unják, hogy a politikai pártok önmagukkal és azzal vannak elfoglalva, hogy kivel hogyan fogjanak össze. Meglátása szerint ennél vannak sokkal fontosabb ügyek is és az LMP-nek ezek miatt érdemes politizálni.

Az LMP frakcióvezetője szerint badarság azt tagadni, hogy vannak olyanok, akik előrébb tudtak jutni az elmúlt 12 évben, badarság a valósággal vitatkozni. Ungár Péter úgy gondolja, hogy Magyarországon van helye egy rendszerkritikus zöld pártnak.

Az Országgyűlés alakuló ülése körüli zavarok és a baloldali pártok széttartó magatartása kapcsán úgy fogalmazott: az LMP megpróbálta levonni a választási eredményből a tanulságokat és szembenézni a következményekkel. A párt az elejétől fogva azt kommunikálta, hogy részt vesznek az alakuló ülésen és a bizottságok munkájában is.

Ajánljuk még