logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyermekvédelmi népszavazás - Kúria: Nem jogsértő az érvénytelen szavazásra buzdítás

A Kúria szerint nem jogsértő, hogy civil szervezetek a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdítottak, ezért a bíróság megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezzel ellentétes tartalmú határozatát. A bíróság szerint a civil szervezetek kampányukkal a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták.

Az NVB a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító civil szervezetekkel szembeni kifogások elbírálásakor arra jutott, hogy a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot. A testület szerint az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.

Ezek alapján megállapította az NVB, hogy az Amnesty International Magyarország (AI), az Artemisszió Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület, a Patent Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület, az Ökotárs Alapítvány, a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft., a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transvanilla Transznemű Egyesület megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson.

Az NVB a jogsértőket egyenként 176 400 forint bírság megfizetésére kötelezte. Az NVB az Amnesty International Magyarországot és a Háttér Társaságot ugyanezért – más kifogások elbírálásakor – további három-hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

A Kúria szerdán a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a kérelmező szervezet nem adott elő érdemi érvelést, miért volt jogsértő az NVB határozata.

A bíróság ugyanakkor pénteken érdemben bírálta el az Amnesty International Magyarország, valamint a 15 civil szervezet felülvizsgálati kérelmeit, megváltoztatta az NVB marasztaló határozatait és a kifogásokat elutasította.

A Kúria a két, pénteken közzétett határozatában – az egyiket az AI nyújtotta be a hárommillió forintos bírság miatt, a másikat a 15 civil szervezet közösen – arra jutott, a civil szervezetek a kampányban a véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat gyakorolták.

A 15 civil szervezet jogorvoslatát elbíráló határozatában a Kúria azt írta, a népszavazáson való részvétel a választópolgárok számára nem kötelezettség, hanem alapjog, amellyel a választópolgár élhet úgy, hogy a népszavazáson nem vesz részt, részt vesz és szavaz érvényes vagy érvénytelen szavazat leadásával.

Érvénytelen szavazat leadása nem valósít meg jogsértést, kifejezi a választópolgár azon akaratát, hogy a feltett kérdésekkel kapcsolatban ily módon az érdemi döntéstől tartózkodik” – írta a bíróság. Hozzátették: a civil szervezetek véleménynyilvánítása a kampányban, illetve a választópolgárok befolyásolása nem alkalmas a népszavazás mint alkotmányos érték Alaptörvény szerinti lényeges tartalmának vagy a választópolgárok szavazási autonómiájának csorbítására, mert a választópolgároknak törvényes lehetősége van a tartózkodással vagy érvénytelen szavazattal történő módon a népszavazási joguk gyakorlására.

A Kúria úgy vélte: bár az érvénytelen szavazásra való felhívás ellentétes lehetne a népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával, de a szólásszabadság, a közügyeket érintő véleménynyilvánítás – a kormány által kezdeményezett népszavazás kapcsán is – különös védelmet érdemel, korlátozása csak alkotmányos, törvényes okból lehetséges. A bíróság leszögezte: nincs olyan jogszabályhely, amely az érvénytelen szavazat kampányüzenetét tiltaná.

Az Amnesty International felülvizsgálati kérelmének elbírálásakor pedig a Kúria azt írta: a civil szervezet kampánytevékenysége közéleti témát érintő véleménynyilvánítás volt, a szólásszabadság pedig különös védelmet élvez a kampányban.

A bíróság szerint a civil szervezet nem visszaélésszerűen, hanem – alkotmányos jogával élve 0 közéleti véleménye kifejezéseként buzdította közösségi honlapja látogatóit érvénytelen szavazat leadására, így nem sértette meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás népszavazási eljárási alapelvet.

A Kúria ezért az NVB határozatait megváltoztatta és a kifogásokat elutasította; a bíróság határozatai jogerősek.

A civil szervezetek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták, a Kúria döntése nemcsak számukra, hanem a népszavazáson érvénytelenül szavazó 1,7 millió ember számára is győzelem.

Mint írták, a bíróság különböző tanácsai öt ügyből háromban úgy döntöttek, jogsértőek voltak az NVB határozatai illetve az általa kiszabott bírságok, amelyekkel összesen 9 millió forintra büntette az érvénytelen népszavazásra buzdító civileket. Hozzátették: három ügyben a Kúria megállapította, hogy a civil szervezetek kampánya teljesen legitim és jogszerű volt.

A másik két ügyben egy másik kúriai tanács azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság kérelmét, és helybenhagyta az NVB által kiszabott 3 millió forintos bírságot, illetve bírság kiszabása nélkül szintén érdemi vizsgálat nélkül utasította el az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság beadványát; mindkét szervezet az Alkotmánybírósághoz fordul.

A megbírságolt szervezetek szolidárisak egymással, ezért közösen fizetik ki a bírságot és tovább folytatják a munkát annak eltörlésére – olvasható a közleményben.

Ajánljuk még