logo

Műsorújság

Rendkívüli

Elhunyt a jósvafői barlangban eltűnt búvár

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Karácsony Gergely lemond a pártelnökségről

Az atv.hu információi szerint Karácsony Gergely szerdán bejelentette, nem kíván újraindulni a Párbeszéd társelnöki pozíciójáért. A főpolgármester a posztra Tordai Bencét ajánlotta a párttagok számára.

Az ATV telefonon érte utol Tordai Bencét, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki megerősítette az értesülésüket, ugyanakkor azt mondta, még végig kell gondolnia, hogy elindul-e a társelnöki pozícióért.

A Párbeszéd tavasz végén, nyár elején tarthatja következő tisztújítását. Karácsony vélhetően azért nem akar újra elindulni a tisztújításon, mert a főpolgármesteri feladatokra szeretne koncentrálni, 2024-ben ugyanis önkormányzati választásokat tartanak.

Karácsony Gergelyt 2020-ban választották meg a Párbeszéd társelnökének, pedig korábban azt ígérte, nem tör pártvezetői babérokra a továbbiakban.

Ajánljuk még