logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Folytatódott az üzengetés a baloldali pártok politikusai között

Folytatódott az üzengetés a baloldali pártok politikusai között. A választási bukás miatt egyelőre a hat párt vezetői közül senki sem mondott le. A kudarc ellenére azt ígérik, hogy folytatják a közös munkát. Elemzők azt tartják valószínűnek, hogy a Jobbikot megpróbálják kihagyni az új baloldali összefogásból, mert Jakab Péter úgyis lenullázta már a pártját is és magát is.

Teljes szétesés a baloldalon: a lista első három helyezettje már elmenekült – ezzel a címmel közölt cikket szerdán az Origo. A portál arról ír, hogy a baloldali listát vezető bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára és a listán harmadikként induló Karácsony Gergely főpolgármester sem ül be a parlamentbe. Így, ahogy az Origo fogalmaz, a saját pártját lenullázó Jakab Péter lépett az első helyre. Vagyis annak a Jobbiknak az elnöke, amely egyedüliként egyetlen körzetet sem tudott megnyerni a baloldalnak.

Márki-Zay szerint a Jobbik elvesztette 2018-as szavazóbázisát

Pedig Márki-Zay Péter már a szavazás másnapján, az ATV műsorában azzal magyarázta a kudarcos szereplést, hogy hiába vették be a Jobbikot a hatpárti összefogásba, Jakab Péter pártja mostanra elvesztette 2018-as szavazóbázisát. Ugyanezt a Partizán című műsornak is megerősítette.

A hódmezővásárhelyi polgármester azt állította, hogy amíg a baloldali szavazók részt vettek a választásokon, addig a Jobbik bázisának kétharmada eltávolodott a Jakab Péter vezette párttól.

Jakab Péter szerint viszont egyértelműen Márki-Zay Péter buktatta meg a baloldalt. A Jobbik elnöke az ATV-ben arról beszélt: pártja szavazói szerinte azért pártoltak el tőlük, mert a közös miniszterelnök-jelölt elhibázott nyilatkozatait képtelenség volt ellensúlyozni a kampányban.

„Hiába jártuk a vidéket, hiába hordoztuk a véres kardot, hogy most szavazni kell, mert most van itt az esély, nem tudtuk megmagyarázni Márki-Zay Péter hibás kijelentéseit”

– közölte Jakab Péter.

Vasárnap este a nyílt felelősséghárítást is Jakab Péter kezdte meg a baloldalon, miután rekordsebességgel hagyták magára korábbi szövetségesei Márki-Zayt, és már az eredményváró rendezvény színpadára sem álltak fel mögé. A Jobbik elnöke egy szobában felvett, támadó hangvételű videóban üzent.

„Talán a kevesebb és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy ő leváltja az ellenzéket. Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” – jelentette ki a Jobbik elnöke.

Csakhogy Jakab Péter stílusa a pártján belül is zavart okozott: Stummer János, a Jobbik alelnöke közösségi oldalán a viccekből ismert agresszív kismalachoz hasonlította pártelnöke nyilatkozatait. Majd az Indexnek megerősítette, hogy kritikának szánta a hasonlatot, a vereség tanulságait ugyanis először házon belül kellene megbeszélni.

Az elemző szerint megpecsételődött a Jobbik sorsa

A Jobbik sorsa megpecsételődött a vasárnapi eredménnyel – erről a XXI. Század Intézet elemzője beszélt a Kossuth Rádióban. „A baloldali pártok megpróbálják majd továbbvinni ezt a szövetséget, a Jobbikot pedig ebből ki fogják hagyni” – közölte az elemző. Nagy Ervin úgy fogalmazott: Jakab Péter pártja és a pártelnök is nyakig benne van a baloldal vereségében.

„Hiába mutogat, hiába próbálja Márki-Zay Pétert egyszemélyes felelősként megjelölni Jakab Péter, azért az jól látszik, és a számok bizonyítják, hogy Északkelet-Magyarországon a Jobbik nem tudta hozni azokat a szavazatokat, amiket előzetesen megígért”

– mondta Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.

Hozzátette: a Jobbik elnöke nemcsak Márki-Zay Pétert, hanem saját választóit is hátba támadta. Az egykori jobbikosok pedig vasárnap válaszoltak a párt morális pálfordulására.

Ajánljuk még