logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Berg Dániel, a Momentum politikusa is katonai felszereléseket küldene a háborúba

Újabb baloldali politikus, a momentumos Berg Dániel is katonai felszereléseket küldene a háborúba – erről ír az Origo. A portál szerint február végén a Momentum liberális, európai parlamenti pártcsaládja adta meg a jelzést a háborús propaganda terjesztésére. Úgy fogalmaz a lap, hogy akkor elfogadtak egy erősen militarista hangvételű nyilatkozatot, amely szerint az EU-tagállamoknak katonai védelmi felszereléseket kell küldeniük Ukrajnának. A Magyar Nemzet szerint Berg Dániel a katonai segítségnyújtás követeléséről szóló részt közzétette a közösségi oldalán is.

Újabb baloldali politikus, a momentumos Berg Dániel is katonai felszereléseket küldene a háborúba, és azt követeli, hogy Magyarországon haladjanak át a hadiszállítmányok – erről ír az Origo.

A portál hozzátette: Berg Dániel azt követeli, hogy Magyarországon haladjanak át a hadiszállítmányok. Emlékeztetnek, hogy a Momentum liberális európai parlamenti pártcsaládja adta meg a jelzést a háborús propaganda terjesztésére február végén. Akkor ugyanis elfogadtak egy erősen militarista hangvételű nyilatkozatot, amely szerint az EU-tagállamoknak katonai védelmi felszereléseket kell küldeniük Ukrajnának.

Ebben egyebek mellett úgy fogalmaznak, hogy az

„EU-tagállamoknak hajlandónak kell lenniük pénzügyi és katonai védelmi felszereléseket küldeni Ukrajnának (…), valamint ki kell tiltaniuk az orosz repülőgépeket nemzeti légterükből, és minden lehetőséget nyitva kell tartaniuk, beleértve az ukrajnai repüléstilalmi zónát is“.

Kapcsolódó tartalom

A nyilatkozatban az Európai Unió vezetőit arra szólítják fel, hogy további, „masszív és példátlan” szankciókkal sújtsák az Orosz Föderációt, és különösen annak vezetését.

Az Origo szerint a Momentumos Berg Dániel A kommüniké egyes pontjait – köztük a keményebb szankciók és a katonai segítségnyújtás követelését – többször is közzétette a közösségi oldalán.

Az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta sorra szólalnak fel baloldali politikusok, hogy hazánknak fegyverrel és akár katonákkal is segítenie kellene Ukrajnát. Például a DK-s Rónai Sándor: „Nagyon sajnálom a magyar kormány tegnapi bejelentését, miszerint mi nem segítünk 100 százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek…”

Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc is ezen az állásponton volt.

Mindeközben hazánk háborús szerepvállalásának a leghangosabb szószólója Márki-Zay Péter – írta az Origo. A Partizánnak, az ATV-nek és a német Tagesspiegelnek is következetesen azt mondja, hogy fegyvereket és katonákat is küdene a háborúba.

Márki-Zay Péter a közmédiában mégis azt bizonygatta: ő sohasem mondott olyat, hogy magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába. Azt is mondta: Orbán Viktor katonai segítséget ígért Boris Johnsonnak.

Márki-Zay Péter nem mondott igazat szerdán az M1-en: nem igaz, hogy Magyarország fegyvereket szállít Ukrajnába és az sem, hogy a miniszterelnök katonai segítséget ígért volna – ezt már a kormánykritikus Telex nevű portál állapította meg. Márki- Zay Péter azonban kitart álláspontja mellett, miszerint ő igazat mondott, szerinte hazugság, hogy ő hazudott. Ezért helyreigazítást kért a Telextől. Szombaton még a XXI. század Intézet elemzőjét is felhívta telefonon, hogy azt bizonygassa neki: a Telex hazudik.

„Ugye, reggeli közben éri az embert, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje felhívja, először nem hisz a szemének, hiszen 15 nappal a választás előtt

az ember azt gondolná, hogy van azért ennél fontosabb dolga is egy miniszterelnök-jelöltnek, úgy tűnik, hogy nincsen és hát azt érezte, hogy nálam kell helyre tennie a Telexnek, ami egyébként egy baloldali portál az állításait” – számolt be Deák az esetről.

Deák Dániel az M1-en arról beszélt, szerinte mindez azzal magyarázható, hogy Márki- Zay Péter népszerűsége folymatosan csökken, kijelentéseivel pedig – amit a baloldalon sem néznek jó szemmel- a fontos politikai kérdésekben nemcsak a kormánypárti, hanem még a saját szavazóival is szembe megy.

„Baloldali hírportálok, baloldali véleményformálók, ellenzéki politikusok a háttérben ámulnak és bámulnak, hogy Márki- Zay Péter miről beszél. Teljesen vakvágányon van az ő kampánya, látjuk, hogy zuhan folyamatosan a támogatottsága, tehát ez ennek a következménye” – fogalmazott az elemző.

Márki-Zay Péter nem először hívta fel telefonon Deák Dánielt. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje például februárban élő vitára hívta az elemzőt.

Ajánljuk még