logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Befolyással való üzérkedéssel vádolja az ügyészség Zugló baloldali polgármesterét

A Központi Nyomozó Főügyészség meggyanúsította Horváth Csabát, Zugló polgármesterét a helyi parkolási botrány kapcsán – számolt be az Origo.

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. Ebben a nyomozásban a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

A nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – szerdán több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert, Horváth Csabát és egy volt helyi politikust.

Kapcsolódó tartalom

Az ügyészség közleménye szerint a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében

egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak – zárul a nyilatkozat.

Ajánljuk még