logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gattyán a Megoldás?

| Szerző: hirado.hu
Gattyán György, a Docler-csoport milliárdos tulajdonosa tavaly novemberben beszélt arról, hogy „Digitalizáljuk Magyarországot!” mozgalmából pártot kíván alakítani. Törekvése azóta megvalósult, így az üzletember immáron a Megoldás Mozgalom elnökeként kívánja Magyarországot átvezetni a XXI. századba. Gattyán György a kormányváltás érdekében a baloldali összefogás politikusaival is együtt akart működni, akiket ez ügyben nyílt levélben keresett meg, sikertelenül. A párt azóta sorra jelenti be egyéni képviselőjelöltjei, akik között több celebritás is szerepel.

Gattyán Görgy, a Docler-csoport milliárdos tulajdonosa még tavaly novemberben a Friderikusz Podcast műsorának vendégeként hintette el először, hogy önálló, „Digitalizáljuk Magyarországot!” elnevezésű mozgalmából pártot alakítana és elindulna a 2022-es országgyűlési választáson.

Az üzletember akkor úgy fogalmazott, hogy az általuk végzett felmérés alapján, vannak olyan választók, akik egyik „múltra” sem szeretnének szavazni. Tehát van olyan választói csoport, mely se baloldali, se jobboldali jelöltekre nem adná le a voksát, így esély nyílhat akár a választási győzelemre is.

A vállalkozó december 17-én jelentette be hivatalosan is, hogy mozgalmát párttá alakítja, mégpedig Megoldás Mozgalom (MEMO) néven. A párt bejegyzésére végül egy héttel később sor is került. Az újonnan létrejött formáció elnöke maga Gattyán György lett, alelnökei pedig Huszár Viktor és Borsányi Gábor, a teqball – a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakított sportág – fejlesztői, valamint Bajusz Krisztina, ügyvéd lettek.

Kapcsolódó tartalom

Gattyán György programját bemutató videójában kifejtette: „Magyarország választás előtt áll, de ez a választás nem a politikáról szól, hanem arról, hogy akarunk-e ismét világelsők lenni.” Vagyis a választás tétje szerinte az, hogy az ország ugrásszerű fejlődésnek indul-e, vagy lemarad.

A pártelnök arról is beszélt, hogy a haladás motorja a digitalizáció, azaz a digitális szolgáltatások korszerűsítése.

A technológiai újításokon keresztül az üzletember egy olyan jövőt kínál a választóknak, ahol az egészségügy versenyképes, az oktatás modern, a hivatali ügyintézés pedig egyszerűen, online formában valósul meg.

A MEMO elnöke januárban nyílt levelet intézett a baloldali összefogás politikusainak, melyben a kormányváltás érdekében felajánlotta szolgálatait, valamint további digitalizációs fejlesztési javaslatokat tett. Gattyán Görgy felkérését Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azzal az indokkal utasította el, hogy a milliárdos és pártja nem vett részt a baloldali előválasztás folyamatában – amikor még pártja nem is létezett. A hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor egy személyes találkozó elől nem zárkózott el, azonban mindeddig erre nem került sor.

A MEMO programcsapatának elnöke, Dr. Szatmári Péter az InfoRádiónak adott interjújában kijelentette, a legtöbb választókörzetben már megvannak a párt végleges képviselőjelöltjei.  Az országos lista nyilvánosságra hozatala ugyanakkor még várat magára.

A párt egyéni választókerületi jelöltjei közt szerepel

Détári Lajos, akinek személye nem ismeretlen a magyar futballrajongók számára, ugyanis egyike a magyar labdarúgás klasszisainak.

Détári, a Budapest Honvéd legendás játékosa volt, a magyar válogatottban pedig hatvanegyszer jutott játéklehetőséghez. Az 58 éves egykori focista a kőbányai választókerületben mérettetheti meg magát.

Könyves Tamás, aki Tommyboy néven szerepelt a Való Világ 3. évadában szintén a Gattyán-pártot erősíti.

A milliárdos pártjának jelöltjeként mutatkozott be Janicsák Veca énekesnő édesapja, Janicsák István is, aki a Z’Zi Labor együttes frontembere.

A zenész Zugló díszpolgára, ahol már egyszer 2010-ben elindult független jelöltként a polgármesteri címért, amit végül nem sikerült elnyernie. Janicsák István, most Budapest 8-as számú választókörzetében indulhat.

Ajánljuk még