logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiszelly: A magyarok nem kérnek a fizetős egészségügyből

A magyarok többsége attól tart, hogy az egészségügy területén is rosszabbul járna egy kormányváltással, mert a 2010 előtti idők jönnének vissza – mondta Kiszelly Zoltán az M1-en. Úgy tűnik, hogy az egészségügy a kampány egyik fontos témája lesz. A baloldali pártok át akarják alakítani az ellátási rendszert, a Fidesz szerint azonban 2010 előtt kiderült, hogy mit jelentenek a baloldali reformok – hangzott el a M1 Híradójában.

Ha a baloldal hatalomra kerülne, újra megszorítások jönnének. Kórházakat zárnának be, és fizetőssé tennék az ellátást” – mondta a Századvég politológusa az M1-en. Kiszelly Zoltán szerint komolyan kell venni a baloldal kijelentéseit az egészségügyről. A DK-s László Imre például tavaly nyáron azt mondta: 60-70 kórházat be kellene zárni, mert azokból kevesebb is elég lenne.

Gyurcsány Ferenc, a DK pártelnökének másik egészségügyi szakértője, Komáromi Zoltán is jó ötletnek tartja az ellátás központosítását, főként vidéken. „Egy szülészet akkor működik jól, és akkor biztonságos ott szülni, ha egy évben azon az osztályon ötszáz szülést levezettek” – fogalmazott Komáromi Zoltán.

A DK-s politikus szavai összecsengnek Márki-Zay Péter mondataival.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje még tavaly decemberben beszélt arról, hogy a szüléshez nem kell orvos. „Egy szülésznő, ha megfelelően fel van készítve – egy holisztikus szülésznő –, az tökéletesen, biztonságosan le tud vezetni egy szülést” – jelentette ki Márki-Zay Péter.

Kapcsolódó tartalom

A baloldal miniszterelnök-jelöltje arról is próbálta meggyőzni a hallgatóságát, hogy egyes szemműtéteket célszerűbb lenne Indiában elvégezni. Az Origo a kijelentések után arról írt: Márki-Zay Péter az egészségügy magánkézbe adása mellett a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében is a gyurcsányi politikát követné, ha kormányra kerülne.

„A napidíj és a vizitdíj népszavazása óta Orbánéknál tabu bármiféle piacosítás. Nagy hiba!” – hangsúlyozta Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje annak ellenére beszélt erről, hogy ezeket a díjakat egyszer már egyértelműen elutasították a magyar választók.

Kiszelly Zoltán kiemelte:

a felmérések azt mutatják, hogy az emberek véleménye azóta sem változott, vagyis nem kérnek a megszorításokból.

A többség azt gondolja, bőven ötven százalék fölött, hogy rosszabbul járna egy kormányváltással, és például az egészségügy területén a kórházak bezárásával, a fizetős egészségüggyel vagy ha tényleg megvalósulnak ezek a bizarr ötletek, hogy külföldre küldik majd a betegeket műtétre, mert ott olcsóbb, akkor ezzel bizony az életminőség is romlana szögezte le Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatója.

A Századvég a napokban közzétett egy kutatást, amely szerint

Márki-Zay Péter népszerűsége folyamatosan csökken.

A megkérdezettek 59 százaléka nincs jó véleménnyel a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről, és mindössze 33 százalék válaszolta azt, hogy szimpatikus közös jelölt. A Századvég felmérése rámutat arra is, hogy Márki-Zay Péter már a fővárosiak többségének bizalmát is elveszítette.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még