logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hollik: A baloldal a válság alatt is újabb terheket tett az emberek vállára

A baloldal segítség helyett a legnagyobb válság idején is újabb és újabb terheket tett az emberek vállára – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap videónyilatkozatában.

Hollik István kifejtette, a Fidesz-KDNP-kormány 2021 decemberében döntött úgy, hogy lakossági kamatstopot vezet be, amelynek értelmében az október végi szinten rögzítette a jelzálogalapú hitelek kamatait. Hangsúlyozta, ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy mérsékelje az egész Európát és benne Magyarországot is nyomasztó inflációt.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy amikor a baloldal volt kormányon, az ilyen válságkezelő, a magyar embereket megvédő intézkedések elképzelhetetlenek voltak” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kiemelte, mivel a baloldal a korábbi Fidesz-kormány családtámogatási rendszerét leépítette, kamattámogatott hiteleit kivezette, ezért a „baloldali kormányok tulajdonképpen devizahitel-csapdába kergették a lakosság jelentős részét úgy, hogy ennek a kockázatára nem hívták fel az állampolgárok figyelmét, nem tájékoztatták megfelelően a magyar embereket”.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány a válság idején is igyekszik csökkenteni a lakosság terheit, „hiszen tudjuk, hogy Magyarország csak így mehet előre, és márpedig Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra” – mondta Hollik István.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még