logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: A szülők jogát védjük

| Szerző: hirado.hu
A gyermekvédelmi népszavazás kérdése arról szól, hogy egyetlen magyar szülő se érezhesse úgy, hogy a gyermek legérzékenyebb életkorszakában lévő kizárólagos jogát bárki elveszi tőle – közölte a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.
Itt hallgathatja vissza a beszélgetés vonatkozó részét

 

A köztársasági elnök a héten hirdette ki, hogy április harmadikán lesznek az országgyűlési választások, és ugyanazon a napon lesz a népszavazás is a gyermekvédelmi kérdésekben. Most éppen az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatović adott ki egy közleményt, amelyben elítéli a népszavazást – hangzott el a Kossuth rádió műsorában.

Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy Dunja Mijatović nem ismeretlen, most éppen ezt a pozíciót tölti be, de ő egy régi sorosita szereplője az európai politikának. Amikor őt hallják, képzeljük mögé Soros Györgyöt. Hozzátette, hogy ő Soros szerb hangja, a Soros-féle hadseregben ő az egyik, aki rá van állítva Magyarországra, és ha valami olyasmi történik, ami Soroséknak nem tetszik, akkor ő szokott megszólalni. Sajnos gyakran beszél „zöldségeket”, ugyanis ez a törvény a gyermekvédelemről szól – mondta a miniszterelnök.

Kapcsolódó tartalom

Magyarországon a felnőttek felelősséget tudnak vállalni a saját életükért, a saját belátásuk szerint alakítják az életüket a törvények keretein belül.

Például, hogy hogyan élnek, mi a szexuális szokásuk, irányultságuk, ez nem tartozik a kormányra, nem tartozik a politikára és talán még a szomszédjukra sem – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Magyarország egy szabad ország, ahol a felnőttek szabadon választják meg az életformájukat. Ez jól van így, ezért harcoltunk a kommunizmus idején, hogy a kommunisták ne mondják meg, hogy hogyan kell élni, azt az emberek majd eldöntik – tette hozzá. Közölte:

ez a szabályrendszer és népszavazás nem vonatkozik a felnőttekre, ez arról szól, hogy mi van a gyermekeinkkel. A gyermekeket pedig meg kell védeni.

Kiemelte, hogy el kell ismerni a szülőknek azt a jogát, hogy ők mondhassák meg, hogy hogyan nevelik a gyermekeiket. Vannak gyermekvédelmi törvények, amelyek a gyermekek biztonságát garantálják, és vannak szabályok, amelyek a szülőknek garantálják azt a jogot, hogy a gyermek nevelése felett ők rendelkezzenek. Különösen, ha a gyermek olyan érzékeny nevelési kérdéséről van szó, mint a szexuális nevelés kérdése. És itt mindegy, hogy homo vagy heteró, a szexuális nevelés kérdésében a szülőnek kell eldöntenie, hogy hogyan vezeti be a saját gyermekét az emberi élet e bonyolult világába. Ráadásul pont a gyermek érzékeny időszakában kell ezt megtenni – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Közölte: itt szükség van a szülőkre, és ezt nem veheti el tőlük az iskola, és nem mondhatja azt, hogy olyan előadásokat, prezentációkat, propagandát állít szembe a gyerekeinkkel, amelyre a gyerekeink vagy nincsenek felkészülve, vagy mi – mint szülők – nem is értünk vele egyet. Hangsúlyozta: ez a népszavazás arról szól, hogy a szülők ezt a jogát megvédjük, ez egy gyermekvédelmi törvényt védő népszavazás.

A miniszterelnök megemlítette, hogy van az a jelenség, hogy a gyermekeink ki vannak téve szexuális ragadozóknak. Németországban nemrég egy több száz fős pedofil-hálózat bukott le, aminek a kiépüléséhez idő kellett, tehát jó, ha tudjuk, hogy ebben a modern világban, olyan jelenségek is megerősödnek, amitől meg kell védeni a gyermekeinket, ez a gyermekvédelem egyik kérdése. Hangsúlyozta, hogy most nem erről beszélünk, mert a magyar törvények ezt jól megoldják. Most egy másik jelenségről beszélünk – tette hozzá.

Arról, hogy bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők nem fogadnak el, azt népszerűsíti-e az állam vagy az iskolai rendszer, vagy megengedi az iskola a szülők megkérdezése nélkül, hogy ilyen előadásokat a gyerekeink elé tárjanak. Hangsúlyozta:

minden szülő joggal tart igény arra, hogy ha az iskolában szokatlan dolgokkal akarják szembesíteni a gyermekét, akkor dönthessen. Ahhoz is joga van a szülőnek, hogy azt mondhassa, hogy nem lát ebben problémát, ha az iskola így gondolja, akkor megengedi ezt a gyermeknek, de ez a szülő döntése kell hogy maradjon.

A miniszterelnök leszögezte, hogy a kérdés arról szól, hogy egyetlen magyar szülő se érezhesse úgy, hogy a gyermek legérzékenyebb életkorszakában lévő kizárólagos jogát bárki elveszi tőle. Hogy attól kell tartania, hogy miközben neveli a gyermekét, a gyerek olyan hatások alá kerül, amit ő nem akar, és meglepődve érzékeli, hogy eltávolodott tőle a gyermeke. Hozzátette, hogy ez egy nagyon nehéz időszak a családok életében, és itt segíteni kell a szülőket, nem pedig átvállalni helyettük a munkát.

Ajánljuk még