logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: A baloldal a fontos ügyekben sem az emberek érdekeit nézi

| Szerző: hirado.hu
A héten jelentette be Orbán Viktor, hogy az inflációs nyomás miatt élelmiszerárstopot vezet be a kormány, az intézkedést támadás alá helyezte a baloldal, szerintük ugyanis inkább a forgalmi adót kellett volna mérsékelni, mert úgy vélik, hogy a kormány élelmiszerárakra vonatkozó intézkedése piacellenes – többek között erre is reagált a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A beszélgetés vonatkozó részét itt hallgathatja vissza.

Orbán Viktor elmondta, hogy nem tudni, hogy Brüsszel mit fog tenni az intézkedéssel kapcsolatosan, „mert ott nem a józan ész az uralkodó irányzat, hanem sokkal inkább a piaci dogmák”, amelyek érvényességét sok tekintetben elfogadja, de a kizárólagosságukat nem. A kormánynak nemcsak piaci szempontokat kell képviselni, hanem nemzeti, össznépi, társadalmi szempontokat is, „nekünk a családok biztonsága az első” – jelentette ki.  Hozzáfűzte:

„nekünk a családokat kell védeni, és nem tárhatjuk szét a kezünket, ha valami rossz dolog zajlik a piacon, mondván, hogy hát ilyen a piacgazdaság”, hanem meg kell próbálni beavatkozni.

Közölte: Brüsszelben nem így gondolják, és felkészült arra, hogy meg kell védeni ezt az intézkedést.

Orbán Viktor elmondta, hogy ami a baloldali kritikát illeti, ott ismerethiány van, hiszen az alapvető élelmiszereknek az áfáját a kormány már korábban levitte 5 százalékra, de akkor a baloldal ezt az intézkedést nem szavazta meg.

Attól, hogy valaki baloldali, vagy éppen ellenzékben van, de lát egy intézkedést, ami fontos az embereknek, még mondhatná rá, hogy ez egy jó döntés, sőt támogatja – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy egy-egy ügyben, ami fontos az embereknek, nem a pártlogika alapján kell közelíteni a kérdésekhez, hanem az emberek érdeke felől. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy

amikor a legfontosabb élelmiszerek áfáját a kormány csökkentette, és a baloldalnak volt lehetősége, hogy ezt megszavazza a parlamentben, akkor ők ezt nem szavazták meg.

Kapcsolódó tartalom

A címlapfotón: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még