logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Élelmiszerárstop: az intézkedést azonnal támadás alá vette a baloldal

A kormány tegnapi döntése értelmében a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej egyetlen hazai boltban sem lehet drágább, mint amennyibe tavaly október 15-én került. Az intézkedést azonnal támadás alá vette a baloldal, és adócsökkentéseket követelt, miközben az elmúlt hónapok hasonló intézkedéseit sem támogatta a parlamentben, kormányon pedig többször is radikális adóemeléseket hajtott végre – számoltak be az M1 Híradójában.

Februártól befagyasztja hat alapvető élelmiszer árát a kormány – ezt Orbán Viktor jelentette be szerdán. A miniszterelnök azt mondta: az energiaárak emelkedése miatt nőnek az árak Európa-szerte. A kormány ezért egy újabb intézkedéssel próbálja védeni a családokat.

Ez azt jelenti, hogy ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra a szinte, ahol a tavalyi év október 15-én állt. Ez minden üzletben meg kell hogy történjen, és február elsejétől kezdődően ezen az áron lehet őket megvásárolni” – fogalmazott a miniszterelnök.

Kapcsolódó tartalom

Az M1 beszámolója szerint a vásárlók örülnek az árstopnak. Van, aki már most úgy számol, hogy inkább elhalasztja a nagy bevásárlást, hogy februárban olcsóbban hozzájusson a termékekhez.

A baloldali pártok élesen bírálták a hatósági árazást. Szerintük inkább az alapvető élelmiszerek áfáját kellene csökkenteni.

A párbeszédes Szabó Tímea például azt ígérte, választási győzelmük esetén 5 százalékban maximálják az alapvető élelmiszerek áfáját. Csakhogy több alapvető élelmiszernek már most is a legalacsonyabb az áfakulcsa. Így például a tej, a tojás, a hal, a baromfi és a sertéshús általános forgalmi adója is 5 százalék.

Úgy tűnik, a baloldal ezt elfelejthette – erről az Index írt. A lap szerint az ellenzéki összefogás javaslata olyan, mintha fel akarnák találni a meleg vizet.

A Magyar Nemzet arra emlékeztetett:

most az a baloldal ígér áfacsökkentést, amelyik korábban az 5 százalékos áfakulcsot nem szavazta meg. A lap azt írja: éppen a Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte az egekbe az élelmiszerek áfáját.

A 2006-os választási kampányban is áfacsökkentést ígértek. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta: nem lesz semmiféle áfaemelés. 2006 és 2010 között azonban kétszer is jelentősen megemelték nemcsak élelmiszerek, hanem minden termék és szolgáltatás áfakulcsát. Először 2006 szeptemberében, tehát néhány hónappal a választások után. Akkor 33 százalékkal nőtt az általános forgalmi adó kulcsa, majd 2009. januártól újabb 25 százalékkal.

Nem az élelmiszerárstop az egyetlen intézkedés, amit a kormány a családok védelmében hozott. Tavaly november közepén fixálták a benzin és a gázolaj árát is. Így a literenkénti ár már második hónapja nem lehet magasabb 480 forintnál.

A baloldal ezt is elhibázott megoldásnak tartja. Miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter egy interjúban úgy fogalmazott: az Egyesült Államokban azt látta, hogy amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak kisebbre cserélték az autójukat.

Tavaly karácsony előtt jelentette be Orbán Viktor, hogy október végi szinten rögzítik a jelzálogalapú hitelek kamatait. A baloldal azonban ezt a döntést sem támogatta.

Elemzők szerint

a hatósági árazás egy olyan eszköz a kormány kezében, amely korábban már többször bevált.

Kapcsolódó tartalom

Levonhatjuk azt a következtetést, hogy valószínűleg a kormányzat többet tud, mint mi, elemzők, hiszen ezek a termékek két csoportra oszthatók. Egyrészüknél az ár már novemberben is magas volt, nagy növekedést mutatott, ilyen volt például az étolaj, de a sertéshúsnál még nem volt tapasztalható. Vélhetően a kormányzat vagy már ismeri a decemberi inflációs adatot és ott látott emelkedést, vagy pedig a január eleji bolti adatokat követte figyelemmel” – mondta az M1-en Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője.

Regős Gábor hozzátette, akár tartósan is csökkenhet az élelmiszerek ára.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még