Magyarázkodásba kezdett Márki-Zay Péter az egészségügy fizetőssé tételéről tett nyilatkozatai miatt. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének a témában készült szombati kocsikázós videója azonban már a balliberális telexnél is kiverte a biztosítékot.
A lap azt írta: Márky-Zay a jól bevált „aki mondja másra, az mondja magára” kommunikációt alkalmazza. Sorra megy a vádakon, és mindegyik után közli, hogy ez rá nem igaz, viszont a Fideszre, és főleg Orbán Viktorra viszont tízszeresen is az.
Pedig Márki-Zay Péter ugyanazt a politikát képviseli, amit kormányzása ideje alatt tett Gyurcsány Ferenc.
Egy tavalyi interjúban a Pilvax-esteket moderáló volt jobbik-elnök, Vona Gábor kérdésére például a baloldali miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, ez egy illúzió.
„Őszintén szólva, én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet, minthogyha nem üzlet. Mert ahol nem üzlet, ott tönkrementek” – jelentette ki Márki-Zay Péter, majd ezek után a magyar viszonyokat az afrikai állapotokhoz próbálta hasonlítani.
„Afrikában találták azt, hogy azok a rendszerek, ahol ingyenes egészségügy volt, ott borzasztó rossz állapotok voltak, haltak meg az emberek, és a többi. Ahol fizetős egészségügyet vezettek be ott viszont jól működött” – fogalmazott. A gyurcsányi narratíva is hasonlóképp hangzott a 2006 utáni kormányzása idején.
„A beteg látja, hogy mennyibe kerül az ő gyógyítása, számlát fog kapni az egész egészségügy rendszerében” – mondta korábban Gyurcsány Ferenc.
Hódmezővásárhely polgármestere nemrég Gárdonyban, egy lakossági fórumán is a privatizált egészségügy várható előnyeiről beszélt.
Saját példáján keresztül hallgatóságának azt ecsetelte, hogy az üzleti alapon működő amerikai modellt itthon is milyen sikeresen lehetne működtetni.
„Egy üzleti vállalkozó, ha kell, akkor fűszoknyás lányok mohitót szolgálnak föl, hogyha valakinek a biztosítása, vagy a saját pénztárcája azt is fedezi, de ahogy normális szolgáltatást nyújtva, szinte azonnal tudnak időpontokat adni, és nagyon gyorsan elvégzik ezt a vizsgálatot, az garantált. És ez Magyarországon is működne” – fejtette ki.
Márki-Zay a magánszolgáltatók bevonása melletti érvként hozta fel, hogy ő és várandós felesége szinte azonnal kaptak időpontot és gyorsan elvégezték náluk a szükséges vizsgálatokat. Arról azonban nem beszélt, hogy ha valakinek nincs méregdrága biztosítása, akkor gyakorlatilag nem kap megfelelő ellátást a beteg.
„A baloldal miniszterelnök-jelöltjének kijelentései azt erősítik, hogy nem a valóság talaján áll” – szögezte le Deák Dániel szerint. A XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1-en azt mondta:
Márki Zay Péter ugyan azt a logikát követi az egészségügyet érintő kérdésekben, mint amit a baloldal 2010 előtt akart megvalósítani. Vagyis üzleti alapon biztosítanák a betegeknek az orvosi ellátást.
„Ezt a típusú gondolkodásmódot, ezt a neoliberális politikát akár az egészségügy területén elutasítják a magyarok, tehát volt egy népszavazás például ugye a kórházi napidíjról és a vizitdíjról, ahol a magyar választópolgároknak a túlnyomó többsége azt mondta, hogy ebből nem szeretne kérni és egyáltalán nem szeretné azt, hogy a kórházakat privatizálják és az egészségügy az üzlet legyen” – mondta Deák Dániel.
A Magyar Nemzet arra emlékeztet: 2006-ot követően GDP-arányosan az egészségügy a harmadik legnagyobb forráskivonást szenvedte el. A baloldal kormányzása alatt több mint 650 milliárd forintot vont ki az egészségügyből. A közvetlen betegellátásból megközelítőleg 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból pedig majdnem 400 milliárd forintot vettek el.