logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Menczer: Kötelesség a határ védelme

A határ védelme a kötelességünk – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A csütörtöki lapszámban megjelent, az Európát sújtó migrációs válságról szóló interjúban Menczer Tamás azt mondta, hogy a kötelező kvóta még mindig a brüsszeli tervek között szerepel.

A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv a legmegdöbbentőbb bevándorlási dokumentum, amit eddig olvastam, pedig az elmúlt években olvastam néhányat” – hangoztatta.

Bár az akciótervet tavaly novemberben fogadták el, idén megerősítették, tehát érvényben van – hívta fel rá a figyelmet az államtitkár. Hozzátette: a migrációs helyzet legalább annyira rossz, mint 2015-ben volt és a brüsszeli felfogás is változatlan:

a bevándorlást megszervezni akarják, nem megállítani.

Menczer Tamás kijelentette, hogy a baloldali politikai erők szavazatszerzésre akarják használni a migrációt, hiszen ezek a tömegek nyilvánvalóan soha nem voksolnának egy kereszténydemokrata, jobboldali pártra. Hozzáfűzte, olyan üzleti körök is léteznek, amelyek „az anyagi haszonszerzés reményében szeretnének halászni a zavarosban”.

Kapcsolódó tartalom

Az államtitkár közölte, „a legkonzervatívabb becslések” már az afganisztáni válság kialakulása előtt is arról szóltak: körülbelül 60 millió ember van olyan helyzetben Európa keleti és déli szomszédságában, hogy bármikor elindulhat Európa felé. A bevándorlási veszély tehát rendkívül súlyos – értékelt.

A magyar számok is a helyzet romlását mutatják: idén már több mint százezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar határt védő katonák és rendőrök. Ez háromszorosa a tavalyi adatnak – jegyezte meg.

Mi azt mondjuk – és ezt a magyar Alkotmánybíróság a napokban meg is erősítette –, hogy a határ védelme nemcsak lehetősége a magyar kormánynak, hanem joga és kötelessége is” – jelentette ki Menczer Tamás.

Megjegyezte,

Brüsszelben továbbra is az az álláspont, hogy kerítést nem hajlandóak finanszírozni. Pedig az illegális bevándorlást csak kerítéssel, katonákkal, rendőrökkel, a szükséges jogi környezettel lehet megállítani, szép szavakkal nem

– tette hozzá.

Az államtitkár a koronavírus-járványról azt mondta, hogy amiben nemzetközi konszenzus látszik, az az oltás fontossága. A magyar kormány is azt mondja a kezdetektől, hogy a vakcina az egyetlen, ami valódi megoldást jelent – közölte Menczer Tamás.

A sikeres vakcinabeszerzési és oltási programunknak köszönhetően áprilisban a többi uniós országhoz képest másfél hónappal korábban tudtuk újraindítani az életet és a gazdaságot. A harmadik oltást tekintve jelenleg szintén az elsők között vagyunk, Magyarországon a lakosság 32 százaléka vette fel a harmadik oltást, az uniós átlag 21 százalék” – ismertette.

Az államtitkárt arról is kérdezték, hogy jövőre fideszes képviselőjelölt lesz az országgyűlési választásokon. Azt mondta, megtisztelőnek tartja, hogy politikai közösségének helyi szervezetei bizalmat szavaztak neki.

Az ellenfele Pest megye 2. számú választókerületében Szél Bernadett lesz. Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy emberként, nőként, családanyaként tiszteli őt, az általa képviselt politikát azonban elutasítja.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még