logo

Műsorújság

Rendkívüli

Elfogták a New York-i metróban elkövetett lövöldözés gyanúsítottját

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elemző: Márki-Zay szavaira a baloldal közös programjaként lehet tekinteni

| Szerző: hirado.hu
Böszmeségnek nevezte a baloldal miniszterelnök-jelöltje a 13. havi nyugdíjat. Márki-Zay Péter korábban azt a Bajnai-kormányt méltatta, amelyik kivezette a támogatást. Az M1-nek nyilatkozó elemző szerint a hódmezővásárhelyi politikus szavaira a baloldal közös programjaként lehet tekinteni, amivel a saját korábbi ígéreteikkel is szembemennek.

„..Na, a rezsicsökkentés az egyik ilyen népbutítás…”

„Kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”

„Én személy szerint közgazdászként nem tartom, különösebben indokoltnak vagy szükségesnek a minimálbért ”

az elmúlt hetekben sorra láttak napvilágot Márki-Zay Pétertől az ehhez hasonló nyilatkozatok. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje egymás után bírálta az embereknek kedvező kormányintézkedéseket.

Terítéken volt a rezsicsökkentés, a benzinárszabályozás, de még a minimálbér is. Utóbbiról Márki-Zay Péter azt mondta: eltörölné. Ahogy a 13.havi nyugdíjat is.

Kapcsolódó tartalom

„Tehát tudjuk azt, hogy az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat ”

legutóbb ebbe az időseknek járó juttatásba kötött bele a baloldal jelöltje. Egy kerekasztal beszélgetésen a rezsicsökkentéshez hasonló felelőtlen lépésnek nevezte a 13. havi nyugdíjat. Egy másik fórumon pedig azt a Bajnai-kormányt méltatta, amelyik kivezette a támogatást.

„Böszmeség ”

Márki Zay Péter egy podcast beszélgetésben már így nevezte a 13. havi nyugdíjat. A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéből elhíresült fordulattal a baloldal jelöltje azt hangoztatta, hogy szerinte a járvány elején a kormánynak nem kellett volna a nyugdíjasokkal foglalkoznia és folytatnia a 13. havi juttatás visszaépítését.

Teljesen függetlenül attól, hogy mit gondol a magyar többségi társadalom, egy olyan neoliberális politikát képvisel, amiket még az SZDSZ sem mert annak idején kimondani így nyíltan, ami teljesen elfogadhatatlan itthon. Márki Zay Péter mindenféle meggondolás nélkül negatív előjelet tesz a kormányzati intézkedések elé, anélkül, hogy mérlegelné azok társadalmi támogatottságát – erről már Palóc André, a Századvég vezető elemzője beszélt az M1-en.

Az elemző kiemelte a hódmezővásárhelyi politikus szavaira a baloldal közös programjaként lehet tekinteni.

Márki Zay Péter a választók számára vált kellemetlenné. Egyre inkább világos a választók számára, hogy minden, amit korábban a gyurcsányi politika képviselt, az visszatérne Márki-Zay Péter esetén és itt egyre világosabban látszik, hogy a választók egyre inkább kiábrándulnak a baloldali miniszterelnök-jelöltből. Az elemző hozzátette: Márki-Zay Péter nyilatkozatai azt mutatják, hogy a baloldal ismét átverte az ellenzéki szavazókat, és már a kampányban szembe mennek a korábbi ígéreteikkel.

Ajánljuk még