logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ő lehet az első női köztársasági elnökünk – bemutatjuk Novák Katalin pályafutását

Kedden derült ki, hogy a Fidesz Novák Katalin családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek. Ő lehet az első női államfő Magyarországon. A hirado.hu az MTI életrajza alapján felidézi Novák Katalin pályafutását.

Novák Katalin 1977. szeptember 6-án született Szegeden. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is elvégezte. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, spanyolul társalgási szinten.

A 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot.

A kormányzati portálon is olvasható életrajza szerint háromgyermekes családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése.

Kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra szakmai karrierjük.

Nevéhez fűződik egyebek mellett a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatóintézet létrehozása, a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, az otthonteremtési program és a bölcsődei fejlesztések elindítása.

Novemberben mutatták be a szerkesztésében kiadott – ötven ember, köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó Ami a miénk című kötetet.

Kormányzati tevékenysége:

  • 2020-tól családokért felelős tárca nélküli miniszter;
  • 2021. június 15. és 2021.október 5. között a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője;
  • 2014–2020: család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
  • 2014 és 2016 között nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
  • 2012–2014: miniszteri kabinetfőnök, Emberi Erőforrások Minisztériuma;
  • 2013–2014: frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos, Külügyminisztérium;
  • 2010–2012: miniszteri tanácsadó, Miniszteri Kabinet, Külügyminisztérium;
  • 2001–2010: a Külügyminisztérium különböző főosztályain dolgozott, valamint a gyermekeivel otthon töltött évek.

Közéleti tevékenysége:

  • 2021 szeptemberétől a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete;
  • 2020-tól a Stratégiai és Családügyi Kabinet társelnöke;
  • 2019-től a Politikai Hálózat az Értékekért (Political Network for Values) elnöke;
  • 2019-től a Nemzetközi Demokrata Unió női tagozata (International Women’s Democrat Union) alelnöke;
  • 2018-tól a Nők Magyarországért Klub alapító elnöke, a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom elindítója;
  • 2017-ben a Fidesz alelnökévé választották, miniszteri tisztsége miatt a 2021 novemberében tartott pártkongresszuson nem indult újra a tisztségért;
  • 2018: a Fidesz–KDNP pártszövetség népesedés- és családügyi kabinetjének titkára;
  • 2018-tól az Országgyűlés Magyar–Francia Baráti Csoportjának elnöke;
  • 2016: a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központja tanácsadó testületének tagja.

Díjai és elismerései:

  • 2021: Szent Mórus Tamás-díj;
  • 2021: Milotai Nyilas István-emlékérem
  • 2020: a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztje;
  • 2019: a Francia Becsületrend lovagkeresztje;
  • 2019: Popovics-díj (Magyar Nemzeti Bank);
  • 2019: a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családok Angyala-díj (Angelus Familiarum) kitüntetettje;
  • 2018: Pro Familiae Hungariae Díj (Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság);
  • 2018: a Nagycsaládosok Országos Egyesületének díja;
  • 2017: a Magyar Bölcsődék Egyesületének Akócsi Ágnes-díja;
  • 2016: Luchador por la Familia (Családokért küzdők díja, Associació Plataforma per la Família Catalunya adományozásában.

Ajánljuk még