logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A fővárosi közműcégek csúcsvezetője úgy él, mint egy amerikai milliárdos - erről ír a Metropol

| Szerző: hirado.hu
A lap szerkesztőségébe a fővárosi közműcégek dolgozói juttattak el fotókat, amelyeket maga Mártha Imre tett közzé az interneten. A lap kiemeli: miközben a cégeknél folyamatos a leépítés, a dolgozók egyenesen megalázónak tartják a cégvezér dicsekvő bejegyzéseit a közösségi médiában, akit a munkatársai Gyurcsány- fiókának neveznek a háta mögött.

A fővárosi cégeknél politikától függetlenek lesznek a  kinevezések – ezt ígérte még két éve Karácsony Gergely, nem sokkal a megválasztása után.

“Meg tudom erősíteni, hogy semmilyen politikai nyomás nincs felém azzal kapcsolatosan, hogy bármelyik pártnak kedves jelöltet válasszunk”

– nyilatkozta korábban Karácsony Gergely főpolgármester. A főpolgármester hivatalba lépését követő pozícióosztásokat aztán még a balliberális hírportálok is úgy kommentálták: nyomul a holdudvar. Gyurcsány Ferenc többször is kitartott amellett, hogy a háttérből nem ő mozgatja a szálakat. Ennek ellenére több hozzá köthető ember kapott pozíciót Karácsony Gergelytől. Például a közvéleményt most felborzoló Mártha Imre is, aki Gyurcsány-kormány idején a Magyar Villamosművek vezérigazgatója volt.

Mártha Imre, az FKF Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes  és Szalmásy Miklós István, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) megbízott vezérigazgatója 2020. március 9-én.  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Közben pedig hetek óta attól hangos a sajtó, hogy Karácsony Gergelyék tömegével bocsátják el az embereket a fővárosi cégektől – néhány hete szintén a Metropol írt erről. A lap kiemelte: miután a városvezetés a legfontosabb cégeket egy nagy vállalatba olvasztotta be, több mint ötszáz munkavállalónak kellett mennie. Sokuknak több évtizedes munkaviszony után.

Karácsony Gergely korábban azt mondta: ez munkahelyváltási kötelezettség. És szerinte nem is volt leépítés. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pedig úgy fogalmazott: elbocsátásokra a természetes fluktuáció formájában került sor és tagadták, hogy tisztogatás zajlana.

Miközben a cégeknél folyamatos a leépítés, Mártha Imre, a budapesti közműholding vezérigazgatója úgy él, mint egy amerikai milliárdos – erről ír most a Metropol. A lap úgy fogalamaz: „Luxus-szállodák a világ legdrágább pontjain, jachtutak a tengereken meglehetősen alulöltözött hölgyek kíséretében, vitorlások, és naponta, provokatív módon váltogatott tízmilliós órák. Ilyet még az amerikai milliárdosok is ritkán tesznek.”

Ezekről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket maga Mártha Imre tett közzé a közösségi oldalán, és amelyeket most a fővárosi közműcégek dolgozói juttattak el a Metropol szerkesztőségébeA lap kiemeli: a fővárosi közműcégek dolgozói egyenesen megalázónak tartják Mártha Imre dicsekvő bejegyzéseit.

Fotó: metropol.hu.

A Metropol szerint a fővárosi közműcégek munkatársai közül is sokan csak találgatják, miből gazdagodott meg ennyire látványos módon, ennyire hirtelen Mártha Imre, akit munkatársai „Gyurcsány- fiókának” gúnyolnak a háta mögött.

A portál kiemeli: a képek mindegyike a vagyonával megdöbbentő módon kérkedő emebernek mutatja Mártha Imrét, aki mindenkinek szeretné megmutatni, hogy szinte szórja a milliókat. A fotókon például gyakran kap főszerepet egy-egy méregdrága óra is. A lap számításai szerint egy ilyen óra akár 15 milió forintba is kerülhet.

A fővárosi közműcégek dolgozói csak azt szeretnék tudni, hogy miközben a közterület-fenntartótól a Főtávig, a kertészeti vállalattól a kéményseprőkig folyamatos a leépítés, hogyan élhet ennyire nagylábon, provokatív módon a közműcégek első számú vezetője?

 tette fel a kérdést a Metropol.

 

Ajánljuk még