logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Közjegyző előtt tett vallomás erősítheti meg: a Városháza eladása napirenden volt

Városházi illetékesek kerestek befektetőket a tervezett ingatlaneladásokhoz, így a Városháza értékesítésére is – állítja a tárgyalások egyik meghívottja. A Fidesz szerint a közjegyző előtt tett vallomás is azt támasztja alá, hogy a főváros vezetése, tehát Karácsony Gergely főpolgármester is tudott ezekről a tervekről. A budapesti vagyonkezelő cégvezetője tegnap a vizsgálóbizottság előtt azt állította: hazudott a lehetséges vásárlóknak arról, hogy lenne felhatalmazása ilyen ügyekről tárgyalni – számoltak be róla az M1 Híradójában.

Tavaly novemberben megvitattunk egy dokumentumot, ami megnézte, hogy mit lehet kezdeni a Városházával – Karácsony Gergely helyettese, Kerpel-Fronius Gábor az ATV-ben beszélt így a Városháza eladásának ügyéről. A Momentumos politikus lényegében saját főnökének mondott ellent.

Karácsony Gergely ugyanis korábban úgy fogalmazott, hogy „egy zavaros ügyet keltenek, és tulajdonképpen az égadta világon senki nem érti ezt az ügyet, azért mert ez az ügy nincs”.

Kerpel-Fronius Gábor azt is hozzátette az ATV-s interjújában a minap, hogy a Városháza eladása napirenden volt, amiről – kissé bizonytalanul – azt is elmondta, részben ő vetette fel.

Kapcsolódó tartalom

Szerdán a Fővárosi közgyűlés által létrehozott vizsgálóbizottság is folytatta a munkáját. A bizottsági ülésen megjelent a Fővárosi Vagyonkezelő Központ vezérigazgatója is. Barts J. Balázs több olyan felvételen is hallható, amelyet Anonymus, az álarcos figura szivárogtatott ki. Ezeken többször is hallható a fővárosi cég vezetője, amit maga Barts J. Balázs el is ismert.

A Fővárosi Vagyonkezelő vezetője viszont tagadta, hogy megbízást, vagy felhatalmazást kapott volna arra, hogy a Városháza eladása ügyében tárgyaljon, sőt, azt állította, hogy a befektetőkkel folytatott beszélgetéseken hazudott arról, hogy felhatalmazása lenne a Városháza eladásáról tárgyalni. De az ügy egy másik érintettjéről, Berki Zsoltról is kérdezték.

Az értékesítések a Főváros vezetőinek, így a főpolgámesternek a tudtával, belegyezésével történik” – ezt pedig már egy közjegyző által hitelesített vallomásból idézte csütörtök reggel a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője. Láng Zsolt elmondta:

a levél írójának személyét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, de közölte: a levél küldője ingatlanfejlesztésekkel foglalkozik és jelen volt a Városháza eladását célzó megbeszélésen.

Hozzátette: a levél írója hajlandó tanúskodni mind a Fővárosi vizsgálóbizottság, mind a rendőrség előtt.

2021 május elején invitáltak meg egy, a fővárosban eladásra szánt ingatlanokkal kapcsolatos tájékoztatóra. Nem én kerestem a fővárost, hanem ők kerestek meg engem. A tájékoztató a FVK központjában zajlott, ahol annak vezetői, az elhangzottak szerint befektetőket kerestek több, a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló ingatlan megvásárlására. Ezek között szerepelt a Főpolgármesteri Hivatal épületegyüttese is. Azt 40 milliárd forint körüli áron kívánták eladni” – fogalmazott a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője.

Láng Zsolt a levélből idézve arról is beszélt, hogy Berki Zsolt 10 százalékos jutalékra számított a Városháza eladásából, és az is nyilvánvaló volt a levél írója szerint, hogy Berki Zsolt otthonosan mozog a Fővárosi Önkormányzatnál.

Kapcsolódó tartalom

A címlapfotón: Kerpel-Fronius Gábor (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még