logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Saját programját sem ismeri Márki-Zay Péter

Kupaktanács alakult ki a baloldali pártok sajtótájékoztatóján, azt próbálták kideríteni, hogy miről kezdeményeztek népszavazást. Márki-Zay Péter azt mondta, hogy 90 napra szeretnék felemelni az álláskeresési járadék hosszát. Majd kijavította az egyik kampánytanácsadó, hogy igazából 180 napra hosszabbítanának, aztán őt is kijavították, hogy 270 napra, vagyis 9 hónapra, azaz 9-szer 30, tehát 3-szor 90 napra. A másik kérdés, amelyben aláírásokat gyűjtene a baloldal, hogy mi legyen a Fudan egyetemmel – hangzott el az M1 híradójában.

Újra utcára vonul az ellenzék, és megkezdik az aláírásgyűjtést egy referendum kiírásához – közölte múlt héten Karácsony Gergely. A főpolgármester ezt annak apropóján jelentette be, hogy a Kúria jóváhagyta a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék meghosszabbítását célzó népszavazási kezdeményezését.

Márki-Zay Péter azonnal társult is a politikai akcióhoz. Arra kérte az ellenzék pártjait, hogy egy csapatként küzdve a lehető leggyorsabban gyűjtsék össze a 200 ezer aláírást. A baloldal miniszterelnök-jelöltje – háta mögött az ellenzéki képviselőjelöltekkel és oldalán az új tanácsadójával, Simon András újságíróval – kedd délben be is jelentette a kezdeményezés elindítását. A Parlament előtt megtartott sajtótájékoztatón azonban nem mindenki vehetett részt. Azt ugyanis online hirdették meg, így azon az M1 stábja nem lehetett jelen, ezért kérdezni sem tudtunk Márki-Zay Pétertől.

Ő azonban elmondta: A kínai egyetem támogatásáról szóló törvényt vissza kell vonni. Míg az álláskeresési támogatás folyósításának időtartamát meg kell hosszabbítani.

„30 nap jár jelenleg az álláskeresőknek, ezt most, a covid idején állásukat vesztettek támogatására 90 napra szeretnénk emelni” – fogalmazott a baloldali politikus. Ekkor hirtelen zavar támadt a rendszerben. Először Simon András próbálta meg pontosítani főnökét: „Csak pontosítás, hogy természetesen most 90 nap az álláskeresési járuléknak az időtartama, és az egyesült ellenzéknek az a célja, hogy ezt 180 napra emeljék fel.”

Majd pedig a teljes ellenzéknek kellett megfejtenie, mit is akarnak valójában.

  • „270…így pontos…

  • Bocsánat, 9 hónap…

  • Tehát 3 hónapról 9 hónapra…igen…”

A baloldal el akarja terelni a figyelmet az őket érintő korrupciógyanús ügyekről, illetve azokról az abszurditás határát súroló nyilatkozatokról, amelyeket Márki-Zay Péter tett az elmúlt hetekben – erről Szánthó Miklós beszélt az M1-en. Az Alapjogokért Központ igazgatója emlékeztetett rá: a népszavazás lebonyolításhoz szükséges jogi folyamat több hónapot vehet igénybe, ezért a szóban forgó két kérdésben legkorábban jövő nyár végén lehetne referendumot tartani.

Szánthó Miklós elmondta: „Én nem vagyok arról teljes bizonyossággal meggyőződve, hogy ezek valóban a baloldal szerint is fontos politikai ügyek lennének, mondom, inkább csak egy fügefalevél, amit maguk elé tartanak azért, hogy a bűnös meztelenségüket ne lehessen látni.”

Az aláírások tényleges összegyűjtése csak akkor kezdődhet meg, ha az ahhoz szükséges aláíróíveket megkapta az ellenzék. Ezt azonban még nem adta ki a Nemzeti Választási Iroda, erre szerda délután kerülhet sor.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még