logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: Öt százalékkal emelkedik a normál és a tizenharmadik havi nyugdíj is

| Szerző: hirado.hu
Minden nyugdíjas biztos lehet abban, hogy 5 százalékkal emelkedik a nyugdíja januártól, emellett a következő évben teljes egészében visszaadott tizenharmadik havi nyugdíj értéke is 5 százalékkal emelkedik – jelentette be Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

 

Módosítani kellett a költségvetést, mert a jegybank inflációs előrejelzése alapján a korábban vártnál magasabb lesz az infláció, ezért döntött a kormány úgy, hogy januártól három helyett öt százalékkal nőnek a nyugdíjak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette, hogy ezzel a döntéssel a tizenharmadik havi nyugdíj mértéke is öt százalékkal magasabb lesz.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a jövő évi ágazati béremelésekre a gazdasági növekedés ad lehetőséget.

Beszámolt arról, hogy a nyugdíjemelésről szóló rendelet pénteken jelenik meg a Magyar Közlönyben. Ha van miből adni, az ember szívesen ad és a gazdaság a mögöttünk hagyott évben, és reményeink szerint az előttünk álló évben is jól teljesít majd – fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő úgy vélte: a nyugdíjasok minden forintot számon tartanak, velük pontosan kell elszámolni, és az élettapasztalatuk szerint jól is teszik, ha pontos elszámolást követelnek a kormánytól, láttak már olyan kormányokat, amelyek nem adtak, hanem elvettek.

Nincs más orvosság, csak az oltás

A koronavírus-járvány negyedik hullámának csúcsán vagyunk, sőt talán már lefelé is jövünk, de csak akkor tudjuk ezt a hullámot minél előbb eljuttatni a végpontjához, és laposítani a következő hullám ívét, ha beoltatjuk magunkat, mert nincs más orvosság, csak az oltás – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a legújabb jelentések ismeretében azt közölte: csökkenés tapasztalható az új fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a gépi lélegeztetésre szorulók számában. Úgy fogalmazott, hogy veszteség minden nap van, de a helyzet összességében javul.

Kifejtette, hogy a vírus hullámokban terjed és a terjesztésben a legaktívabbak azok, akik nincsenek beoltva. A gyerekek nem tehetnek arról, hogy nincsenek beoltva, hiszen ez a szüleik döntésén múlik, ráadásul eddig nem volt számukra oltóanyag. Orbán Viktor elmondta, hogy december 15-ével indul az 5-11 éves gyerekek oltása. A miniszterelnök szerint a tudósok mára jutottak el odáig, hogy kimondják, hogy öt és tizennégy éves kor között szabad vakcinát beadni, ezért született meg a kormányzati döntés arról, hogy a gyerekek is megkaphatják az oltást. Szerdától lehet regisztrálni, az oltópontokat kijelölték, de a házi gyermekorvosoknál is be lehet majd adatni a vakcinát – tette hozzá a kormányfő.

Karácsonykor különösen fontos az oltás felvétele, mert ha nem vagyunk beoltva, kiskarácsonyunk, ha be vagyunk, nagykarácsonyunk lesz – mondta a kormányfő.

Brüsszel pénzeli a bevándorlást, de nem segíti a családokat

A kormányfő elmondta, hogy még a békeidőben alkották meg az uniós bevándorlási szabályokat, a hatalmon lévő elitek azt gondolták, hogy jó dolog a bevándorlás. A nyugatiak tehát belevágtak egy nagy kísérletbe, de én nem szeretem az emberkísérleteket – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök a varsói csúcsról azt mondta, hogy nehéz hétvége volt, hosszú hónapok óta szervezkednek azok az európai pártok, akik nem akarják a bevándorlást, de fontosnak tartják a családokat. Brüsszelben pontosan ennek az ellenkezőjét csinálják – tette hozzá. Szeretnénk megváltoztatni a brüsszeli politikát, hosszabb távon

kell egy nagy és stabil bevándorlásellenes, családokat támogató párt. 

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor rámutatott: jelenleg kisebbségben vannak Európában, hiszen az Európai Parlamentben ülő pártok többsége támogatja a bevándorlást, és nem támogatja a családokat.
Azt akarjuk, hogy hosszú távon – nemcsak a következő évben, hanem a következő évtizedekben – legyen végre azon európai embereknek is döntést befolyásoló erejű hangjuk, akik – legyenek franciák, németek vagy magyarok – nem akarják, hogy Európából bevándorlókontinens legyen, a saját hazájukat nem akarják átalakítani bevándorlóországgá, viszont szeretnék, hogyha támogatást kapnának a családok ahhoz, hogy minél több gyermeket tudjanak felnevelni – jelentette ki. Hozzátette: vannak személyes ambíciók, vannak országok, ahol egymással rivalizáló pártok is vannak, nekik nehezebb bejönni egy ilyen nagy együttműködésbe, de lépésről lépésre haladnak, és a következő találkozót Spanyolországban tartják jövő év elején.

Nem alternatívak akarunk lenni, hanem győztesek. Mi akarjuk befolyásolni, sőt mi akarjuk meghatározni, hogy mi legyen Brüsszel politikája. A célunk az, hogy ez legyen Európában a legnagyobb politikai erő – jelentette ki Orbán Viktor.

Az Alkotmánybíróság döntését kell követni a Brüsszellel folyó vitában

A műsorvezető kérdésére, miszerint az Alkotmánybíróság hoz egy döntést arról, hogy az unió által meghatározott bevándorlási szabályok elsőbbséget élveznek-e a magyarországi joggal szemben, Orbán Viktor elmondta, számunkra a magyar alkotmányos rend szerint az a mérvadó, amit az Alkotmánybíróság mond, hiszen mi a magyar emberek szolgálatára és a magyar alkotmányra tettük le az esküt, nem a brüsszeli bürokratákra, és az elvont brüsszeli elgondolásokra – mondta a kormányfő. Hozzátette: egy Brüsszellel való vita esetében végső instanciaként az Alkotmánybíróság jogosult dönteni, így a kormánynak a magyar testület döntését kell követnie.

Ajánljuk még