logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Zsigmond Barna Pál: A baloldal tönkretenné a nemzetegyesítés eredményeit

A baloldal tönkretenné azt, amit a kormány 2010 után a határok feletti nemzetegyesítés területén elért – mondta a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos vasárnap a 2004. december 5-i népszavazásra emlékezve Csíkszeredán.
Zsigmond Barna Pál fideszes képviselő (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Zsigmond Barna Pál felszólalásában úgy fogalmazott, jó lenne egyszer, s mindenkorra elfelejteni a 2004. december 5-én történt népszavazást, amely „ha hatásaival nem is, de szimbolikájával mindenképpen felért egy lelki Trianonnal”.

A kormány képviselője azt kérdezte, „mi visz rá valakit arra, hogy nemzetével olyat tegyen, mint amit akkor tett Gyurcsány Ferenc és a mögötte felsorakozó baloldal”. Kiemelte, magyart a magyar ellen, testvért a testvér ellen uszítottak, és

nem riadtak vissza a legprimitívebb szociális demagógiától sem, ami „egyébként egy régi bolsevik módszer”.

A 2004-es népszavazás korszakhatárt jelentett, mert akkor egyértelművé vált, a magyar közéletnek van egy olyan része, amellyel még a legalapvetőbb sorskérdésekben sem alakítható ki nemzeti minimum – jelentette ki Zsigmond Barna Pál.

A baloldalnak „könnyebb kiszolgáltatni a nemzet érdekeit valamelyik soros nagyhatalmi központnak, ahogy korábban Moszkvából várták az ukázt és teljesítették azt szó nélkül, ugyanúgy lesik napjainkban Brüsszel utasításait és hajtanák azokat végre, ha tehetnék még annak árán is, ha azzal saját országuknak és népüknek ártanak” – fogalmazott.

A miniszteri biztos példaként említette, hogy

a baloldal nem védené meg a határt, a gyermekeket, a lakosság anyagi érdekeit, eltörölnék a rezsicsökkentés vívmányait, nem támogatnák a családokat és a gyermekvállalást.

Emellett eltörölnék a kettős állampolgárságot, a külhoniak szavazati jogát, valamint a szerteágazó támogatási és együttműködési formákat – sorolta.

Zsigmond Barna Pál szerepjátékosnak nevezte Márki-Zay Pétert, aki szerinte semmiben sem tér el Gyurcsány Ferenctől, „mindketten ugyanannak a globális világhatalomnak a helyi képviselői” és az ország kiszolgáltatottá tételében érdekeltek.

A kormány képviselője aláhúzta, az anyaország csak akkor képes támogatni és a nemzetközi támadásoktól megvédeni az erdélyi magyarokat, ha erős és a nemzeti érdekeket érvényesíteni képes kormánya van Magyarországnak. Hangsúlyozta, Orbán Viktor kormányai már számtalanszor bizonyítottak, „ne kockáztassuk az elért eredményeket, mert a nemzet jövője a tét”.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még