logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyar Nemzet: Városháza-kiárusítás, olasz befektetői körök is képbe kerültek

| Szerző: hirado.hu
A 2010 előtti gyakorlathoz hasonlóan a főváros baloldali vezetése ezúttal is külföldi kézbe adta volna a közvagyont.

Gansperger Gyula mellett a fővárosi „cápák” egyéb csatornákon is gőzerővel dolgoztak annak érdekében, hogy a Városháza épületén minél hamarabb túladhassanak. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok, köztük

számos e-mail, Viber-üzenet ugyanis arról tanúskodik, hogy a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs mellett a mindenféle hivatalos pozíció nélkül tevékenykedő Berki Zsolt több, Magyarországon ismert üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben.

Berki – a levelek tanúsága alapján – nem sokat törődött a látszattal, gyakran az előzmények is benne maradtak a küldeményekben, így lényegében a teljes lánc egyértelműen beazonosítható, vagyis könnyen kikövetkeztethető, hogy kik lehettek még az értékesítés potenciális célpontjai.

Sőt olyanra is akadt példa, hogy a levél egy korábban más üzleti körnek elküldött e-mail továbbítása volt.

Kicsoda Berki Zsolt?

Ennek megválaszolásához több mint egy évtizeddel ezelőttig, egészen a szocialista kormányzás időszakáig kell visszamennünk.

Berki Zsolt testvére, Berki József ugyanis a néhai Kiss Péter MSZP-s miniszter mellett dolgozott. Ez éppen arra az időszakra datálható, amikor Kiss Péter titkárságvezetője Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes volt.

Vagyis a Berki család baloldali beágyazottsága nem igazán kérdőjelezhető meg.

A Berki testvérek egyébként – több e-mail tanúsága szerint – napjainkban is szorosan összehangolják a teendőiket, és több elektronikus levél bizonyítja, hogy a Barts Balázs vezette fővárosi vagyonkezelő egyik munkatársától, F. Ildikó ingatlanhasznosítótól közvetlenül kapják a szenzitív belső információkat.

Kapcsolódó tartalom

Az olaszok már a spájzban vannak

A Mediaworks Hírcentrumának birtokában lévő levelezés szerint az értékesítés előtt álló ingatlanokról megszerzett tudnivalókat először Berki Zsolt juttatta el a testvérének, majd

Berki József továbbította azoknak az ismerőseinek, akikről azt feltételezte, hogy kapcsolatba tudnak kerülni valódi nagyhalakkal. Így jutott el az ajánlat az olasz befektetői köröket képviselő Riccardo Salvatoréhoz.

(forrás: Magyar Nemzet)

Az olaszokhoz eljuttatott dokumentumokban két fővárosi ingatlanról esik szó. Az egyik a Városháza, a másik pedig a XI. kerületi Rimaszombati út 2–4. Előbbiről már rengeteget lehetett hallani az elmúlt időszakban, utóbbiról pedig azt érdemes tudni, hogy a Budaörsi út és a Koszorúslány utca között elterülő telekről van szó, amelyeknek összterülete 29 560 négyzetméter.

A bemutató anyag szerint a „Budapesten kiemelt kereskedelmi környezetben – a Budapest One irodaház szomszédjában, a Kelenföldi pályaudvartól és az Etele Plázától pár percre, több hiper- és szupermarket, valamint logisztikai telepek közelében az M1–M7 bevezetőjénél – kifejezetten kuriózumnak számít egy ilyen méretű telek”.

Az üzenetváltásokból az meglehetősen jól érzékelhető, hogy a Városháza-projektre több energiát fordított Riccardo Salvatore, aki néhány bizalmasának megadta a meglévő épület paramétereit, jellemzőit és a jövőbeli hasznosítási lehetőségeit.

Eladó a Városháza! feliratú transzparenst mutatnak demonstrálók a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. november 24-én. Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP-frakció óvezetője előterjesztést nyújtott be a közgyűléshez, Javaslat vizsgálóbizottság felállítására a Városháza eladásának ügyében címmel. Horváth Csaba, a szocialisták budapesti frakcióvezetője a közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy fel fog állni a Városháza-ügyben a Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsága (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Tájékoztatása szerint az ingatlan ára nyolcvanmilliárd forint, amelyből a már jól ismert városházi szleng szerint a „jutalék” kétmilliárd forint. Jutalék alatt ebben az esetben azt az összeget kell érteni, amelyet a korrupciós ügyletben közreműködő személyek, döntéshozók kapnak az adásvétel lebonyolítását követően.

Kapcsolódó tartalom

Lényeges körülmény, hogy Salvatore ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyletben résztvevők titoktartási nyilatkozatot írjanak alá. Ezt segítendő meg is mondta, hogy ezt a dokumentumot a Králik Tímea Ügyvédi Irodában kellene aláírni. Az ügyvédnő elérhetőségét mellékelve többször hangsúlyozta a nyilatkozat fontosságát. Az ügyvédi iroda holnapjáról egyértelműen kiderül, hogy főként ingatlan-, építési jogi és nemzetközi ingatlanügyek területén jártas.

Králik Tímea a Mediaworks Hírcentrumának azon kérdésére, hogy kötött-e titoktartási szerződéseket a Fővárosi Önkormányzat ingatlaneladásaival összefüggésben, közölte, volt szó róla, hogy megkeresik ilyen projekttel, de nem vállalta a megbízást. Hangsúlyozta: nem segédkezett ilyen ügyekben, és szerződéseket sem kötött. Az ügyvéd azt mondta, ingatlanközvetítőkön keresztül fordultak hozzá, vélhetően a jó szakmai hírneve miatt. Leszögezte, nincsenek politikai kapcsolatai, nem ismer senkit a főváros vezetői közül, külön kérdésre pedig azt válaszolta, Berki Zsoltot sem ismeri.

Borul a bili

Az iratok szerint a levelek zöme idén októberi keltezésű, ekkor még úgy tűnt, minden rendben van a Városháza tervezett eladása körül. Ez a kegyelmi állapot vélhetően azt követően változott meg, hogy az Index november 4-én arról számolt be, hogy eladnák a patinás épületet. Az írást követően természetesen Karácsony Gergely főpolgármester és persze a stábjának minden tagja hevesen tagadta a háttérben formálódó üzletet. Fake news, lakájmédia, fake news! – szajkózták az érintettek.

Ekkor került elő egy megbízási szerződés, amelyet a már fent említett Berki Zsolt cége kötött egy ingatlanforgalmazó kft.-vel a Városháza eladására. Karácsony Gergelyék igyekeztek bagatellizálni a megállapodást, amelyet csupán egy sajtpapírnak minősítettek.

Kapcsolódó tartalom

Ezt követően azonban felbukkant Anonymus, aki bal-, illetve jobboldali szerkesztőségeknek hangfelvételeket kezdett el küldözgetni azokról az egyeztetésekről, amelyek a Városháza eladásáról szóltak.

Gansperger Gyula és Bajnai Gordon az Anonymus által közzétett fotón (Fotó: Anonymus)

Ebben a helyzetben,

november 18-án Riccardo Salvatore azt kérte a vele kapcsolatban lévő személyektől, hogy minden, a Városházával összefüggésben lévő üzenetet, dokumentumot töröljenek ki.

„Minél előbb, annál jobb” – nyomatékosította.

Kapcsolódó tartalom

Azt egyelőre nem tudni, hogy Anonymus miféle hanganyagokkal okoz még meglepetéseket a jövőben, ám tény, a nyilvánosságra került ingatlanügyekkel összefüggésben már eddig is számos büntetőfeljelentést tettek. A rendőrség befolyással üzérkedés, csalás, hűtlen kezelés, vesztegetés, vesztegetés elfogadása miatt nyomoz ismeretlen tettes, tettesek ellen.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még