logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Deák Dániel: A Városháza-ügyet nevezhetjük Karácsony Gergely őszödi beszédének

Múlt héten újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra a budapesti Városháza-ügyben. A legutóbbi hanganyag például a városházi jutalékos rendszer működésére világít rá. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője videóelemzésében arról beszélt, hogy a baloldal és Karácsony Gergely egyre parodisztikusabb magyarázkodásba kezdett. Ráadásul az egyre rosszabb népszerűségi mutatókat produkáló Márki-Zay Péter is magára húzta ezt az igen negatív ügyet – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt történt, hogy kiszivárgott az első cikk a Városháza eladásával kapcsolatosan, majd Karácsony Gergely rögtön azt mondta, hogy ez álhír, soha nem volt ilyen szándék vagy terv. Majd egy héttel később már a fővárosi vezetés elismerte, hogy voltak ilyen tervek – idézte fel Deák Dániel.

Majd hozzátette, hogy ezután újabb és újabb részletek derültek ki a Városháza-ügyről, ami miatt Karácsony Gergely hazugságspirálba került. Karácsony egy egész héten keresztül hallgatott, majd a múlt héten odáig jutottunk, hogy Márki-Zay Péterrel közösen kitalálták az új kommunikációs csodafegyvert, ami arról szólt, hogy valójában a Fidesz akarta megvenni orosz segítséggel a Városházát, ami – az elemző véleménye szerint – egy parodisztikus magyarázat.

Deák Dániel azt is elmondta, hogy Karácsony Gergelynek a korábbi nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy főpolgármesterként nincsen tisztában azzal, hogy a saját emberei mit csinálnak a háta mögött.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt mondta, hogy nem is az a lényeg, hogy mi van a felvételeken, hanem, hogy hogyan kerültek ki. Deák Dániel szerint Karácsonyék ezzel is mentegetőznek. Majd hozzátette, hogy az őszödi beszédnél sem ez volt a kulcskérdés, hanem inkább az, hogy mi hangzott el a felvételen. Úgy mint az őszödi beszédet, úgy most a Városháza-üggyel kapcsolatos hangfelvételeket is próbálják mentegetni, átértelmezni.

Deák Dániel szerint ezért a Városháza-ügyet nevezhetjük Karácsony Gergely őszödi beszédének.

Hiába nem hangzik el az ő hangja a felvételeken, de az a hálózat, ami kiépült a fővárosban, az egyértelműen Karácsony Gergely nevével van fémjelezve – magyarázta.

Az elemző szerint a múlt héten kiszivárgott hangfelvételen egyértelműen a volt miniszterelnök Bajnai Gordon, illetve a hozzá köthető üzletemberek elmondják, hogy egy jutalékos rendszer működik, ahol előre lezsírozzák a pályázatokat, előre testre szabott módon írják ki a pályázatokat, és 8-10 százalék a jutalék.

A Fővárosi Közgyűlés létrehozott egy vizsgálóbizottságot, ami meghatározott ideig működhet, és ráadásul nem is hallgathat meg mindenkit.

A vizsgálóbizottság három hétig működhet – ami Deák Dániel szerint – rendkívül rövid idő, ráadásul baloldali többség van ebben a vizsgálóbizottságban, tehát nagyon sok olyan tényező van, ami garantálja, hogy ne derüljön ki az igazság, és gyakorlatilag a szőnyeg alá akarják söpörni ezzel a vizsgálóbizottsággal ezt az ügyet.

Deák Dániel azt is elmondta, hogy ebben az ügyben a rendőrség szerepe a fontosabb, ugyanis a nyomozás megindult több bűncselekmény-gyanús ügyben.

A rendőrség pedig csak akkor indít el egy ilyen típusú nyomozást, hogyha megalapozott a gyanúja arra, hogy itt bűncselekmény történt – mondta az elemző.

Tehát inkább a rendőrségi nyomozást lesz majd érdemes figyelni az elkövetkezendő hetekben, hónapokban – tette hozzá.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotón: Karácsony Gergely főpolgármester, a háttérben Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes (b) és Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ajánljuk még