Vevőt keres a Városháza hatalmas értékű, műemléki védelem alatt álló épületegyüttesére a főváros vezetése – tudta meg az Index. Karácsony Gergely főpolgármester számos tervvel előállt már a Városháza hasznosítására, ezek között szerepelt a közparkon keresztül sokminden egészen a hajléktalanszállóig, bár egyik sem valósult meg.
Az Index információi szerint a főváros vezető baloldali koalícióhoz köthető üzleti körök már tettek lépéseket az ingatlan eladásának érdekében.
A Városháza patinás épülete műemléki védelem alatt áll, és egy turisták által frekventált világörökségi védőövezetben fekszik, ráadásul egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül a telken.
A jelenleg a Városháza utca, a Gerlóczy utca, a Károly körút és a Bárczy István utca által határolt, a 24357-es helyrajzi számon fekvő, mintegy negyvenezer négyzetméteres telek Budapest egyik legértékesebb ingatlana, így több tízmilliárdos tranzakció keretében adható csak el.

MTVA Fotó: Váli Miklós
Karácsony Gergely, aki több tízmilliárdos plusz egyenleggel vette át a főváros vezetését, Facebook-oldalán reagált az Index cikkére: „Ma olvastam utoljára Indexet. az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme.”
A főpolgármester magyarázata szerint a cikk tényállítása csupán annyi, „hogy a Városháza eladása érdekében »a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök« megtették az első lépéseket”.
Karácsony saját bevallása szerint nem tudja, kik a cikkben említett üzleti körök és milyen lépéseket tettek, ugyanakkor közismert, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes élettársi kapcsolatban élt a baloldali kormányok idején meggazdagodott Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval, akivel kapcsolatban már felmerültek korrupciós vádak a 2019-es önkormányzati választás óta is. Például a BKV busztenderén egy Leisztinger Tamáshoz köthető cég, a CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. úgy nyert, hogy azt csupán néhány nappal az ajánlattételi határidő lejárta előtt jegyezték be.
Tüttő Kata, mint városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes felel a Lánchíd felújításáért, ami 5 milliárddal drágább lett a baloldali városvezetés ügyetlenkedése miatt, és éppen az az A-Híd Zrt. nyerte meg a Lánchíd felújítására kiírt tendert, amelyik meghívta Karácsony Gergely helyettesét az egyik rendezvényére.
Wintermantel Zsolt, a BKV igazgatóságának egyik fideszes tagja a Facebook-oldalán reagált a főpolgármester magyarázatára: „Olvassunk a sorok között, a baloldali nyelvezetet tegyük át magyarra! A Főváros nem keres vevőt, tehát már megvan! Döntés nem született, tehát a háttérben készítik elő a mutyit”