logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Donáth Anna is bejelentkezett a Momentum irányítására

| Szerző: hirado.hu
A párt európai parlamenti képviselője a most ügyvezető alelnökként tevékenykedő Orosz Annával szemben indul a Momentum elnökségéért.

A baloldali miniszterelnök-jelöltek között legutolsó helyen végzett Fekete-Győr András a bukása után jó néhány nappal bejelentette, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen a Momentumban.

Fekete-Győr eredménye azért is nevezhető bukásnak, mert a baloldali előválasztáson pártja jóval nagyobb támogatást kapott az egyéni körzetekben, mint ő miniszterelnök-jelöltként.

A Momentum küldöttgyűlése végül kétharmados többséggel menesztette Fekete-Győrt, aki viszont még így is a Momentum listavezetője és frakcióvezető-jelöltje lesz a jövő évi országgyűlési választáson.

A pártot ügyvezető elnökként jelenleg Orosz Anna újbudai alpolgármester irányítja, aki a Momentum megalakulása után a Political Capital nevű think tanknél is dolgozott, majd visszatért a pártba.

Orosz már korábban bejelentette, hogy elindul a Momentum elnöki posztjáért, és sajtóinformációk szerint Donáth Anna, a párt EP-képviselője is bejelentette igényét az elnöki pozícióra.

A jelenleg vezető nélkül üzemelő párt következő elnökét várhatóan november 21-én választják meg.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még