logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Fideszt nem kérte a rendőrség helyszínváltoztatásra – Őszöd’15

| Szerző: hirado.hu
A Fidesz nem kapott a rendőrségtől olyan jelzést, hogy aggályosnak tartanák a párt október 23-i megemlékezésének helyszínválasztását – mondta az MTI-nek csütörtökön Nyitrai Zsolt, a rendezvény egyik szervezője, aki Demszky Gábor főpolgármester erre utaló csütörtöki nyilatkozatára reagált.

A főpolgármester – aki előzőleg levélben kérte Orbán Viktor pártelnököt, hogy a Fidesz ne az Astoriánál tartsa a megemlékezését – csütörtökön a Klubrádió honlapja szerint azt mondta: Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya is kérte őt: adjon hangot kifogásának, hogy veszélyezteti a közlekedés rendjét és biztonságát a legnagyobb forgalmú csomópont, az Astoria lezárása.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője ugyanakkor értetlenségének és döbbenetének adott hangot a főpolgármester nyilatkozata kapcsán, mert mint mondta, a Fidesz naponta egyeztet az illetékes hatóságokkal, köztük a rendőrséggel is, ahová bejelentették az október 23-i megemlékezést, és szerdán közös helyszínbejárást is tartottak.

„Olyan jelzést a rendőrségtől hivatalosan nem kaptunk, amilyenre Demszky Gábor utalt nyilatkozatában” – hangsúlyozta a fideszes politikus. Hozzátette: minden március 15-én lezárják az Astoria körüli útszakaszokat, ezért nem érthető, hogy Demszky Gábor most miért kifogásolja ezt. Megjegyezte: miután október 23-án több mint félszáz külföldi delegáció érkezik Budapestre, ezért biztosan nem a Fidesz rendezvénye okozza majd a fennakadást.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még