logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fáklyás felvonulással tiltakoztak a Gyurcsány-kormány tandíja ellen – Őszöd’15

| Szerző: hirado.hu
„Mondj nemet te is a tandíjra” – e felirat volt olvasható annak a több száz diáknak a pólóján, akik fáklyás felvonulással tiltakoztak kedden este Debrecenben a Gyurcsány-kormány tandíja ellen. A HÖOK elnökségi tagja kiemelte, hogy az ígéretek elfelejtése történik, s reform helyett itt a tandíj.
A hallgatók fáklyával a kezükben a belvárosba vonulnak. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata tiltakozó demonstrációt szervezett a tandíj bevezetése ellen. (Fotó:MTI/ Oláh Tibor)

A tandíj ellen, a valódi reformokért küzdünk – mondta az egyetem nagyerdei központi épületétől a belvárosi Déri térre vonuló tüntetők előtt Schöberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségének tagja.

A szónok örömét fejezte ki, hogy sokan elmentek Debrecenben demonstrálni, de szomorúságát is, hogy ott kell állniuk és tüntetniük kell.

Tandíj ugyanis van, reform viszont sehol nincs – vonta meg az oktatási minisztérium új vezetésének „féléves áldásos tevékenységét” a HÖOK elnökségi tagja.

„Becsaptak minket” – utalt a szónok arra, hogy a választások előtt a hallgatói szervezet mind a négy parlamenti pártot megkérdezte, tervezik-e a tandíj bevezetését. Akkor mind a négy parlamenti erő egyértelmű nemmel válaszolt – tette hozzá.

Schöberl Márton szerint a politikusok elfelejtették, hogy reformot ígértek, s ma „látszategyeztetés, az ígéretek elfelejtése történik, s reform helyett itt a tandíj”.

Az ifjúsági vezető szerint a tandíj a jelenlegi rossz helyzetet konzerválja a felsőoktatásban.


A hideg ellenére is kitartanak a Kossuth téri tüntetők

A hirtelen hidegre fordult időjárás ellenére mintegy száz-százötvenen voltak kedden késő este a Kossuth téren, akik állították, hogy október 23-ára is ott maradnak. Amíg a Gyurcsány-kormány nem mond le, önszántukból nem hagyják el a Kossuth teret.

„Csak az érvényes alkotmány megkerülésével tudja a hatalom eltávolítani a tüntetőket a helyszínről” – jelentette ki a hetek óta a Gyurcsány-kormány leváltását követelők egyik politikai ügyvivője.

Takács András közölte: továbbra is kitartanak amellett, hogy amíg a kormány nem mond le, önszántukból nem hagyják el a Kossuth teret.

A hideg esti órákban ismét sokan szónokoltak a „forradalmi színpadon”, köztük tengerentúlról érkezett amerikai magyarok, akik támogatásukról biztosították az egybegyűlteket. A tiltakozókat időközben folyamatosan értesítették arról, hogy több vidéki városban is forradalmi bizottmányok alakultak.

Este 10.00 óra körül a téren maradtak közül egyre többen próbáltak behúzódni a Rákóczi-szobor mellett felállított nagysátorba. Ott a szerencsésebbek még hozzájuthattak a közadakozásból összegyűlt ruhaneműkhöz.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még