×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

„Kitartunk” – továbbra is tüntetnek a városokban a Gyurcsány-kormány távozását követelve – Őszöd’15

 

Pénteken is tüntettek az ország több városában Gyurcsány Ferenc és a kormány távozását követelve. A demonstrálók a megszorító csomag visszavonását is követelik.

Debrecen főterén péntek este is folytatódott a kormányellenes tüntetés, a Református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál mintegy 150-en követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását. „Kitartunk” – skandálták a résztvevők azzal összefüggésben, hogy mindaddig minden este ott lesznek a téren, amíg a kormány nem távozik.

Székesfehérváron a Városház-téren mintegy százötvenen követelték Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását. A demonstrálók aláírásgyűjtésbe fogtak, és petícióban kívánnak tiltakozni Székesfehérvár polgármesterénél Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök „megtámadtatása” miatt. Az akcióra egy újságcikk adott okot, amelynek a szerzője nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a megyéspüspök többször megjelent a tüntetők között egy alkalommal pedig beszédet is mondott.

Szombathelyen továbbra is békésen, a korábbiakhoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott le a kormányellenes demonstráció a város főterén, a Szentháromság szobor tövében.

Kecskeméten délután a Fidesz helyi szervezete által rendezett tüntetésen mintegy hatvanan vettek részt, míg egy magánszemély által bejelentett esti demonstráción kevesebb mint harmincan követelték a Gyurcsány-kormány lemondását.

Szegeden csaknem száz ember demonstrált Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását követelve. A tüntetők végigvonultak a város sétálóutcáján, majd a Móra Ferenc Múzeumnál szónokokat hallgattak, akik kitartásra bíztatták a jelenlévőket.

Békéscsabán a Fidesz városi szervezete, ahogyan a hét minden napján, pénteken este is demonstrációt szervezett a Kossuth téren. A jelenlévő körülbelül 50 szimpatizáns gyertyagyújtással és rövid szónoklatok meghallgatása mellett követelte Gyurcsány Ferenc távozását a kormány éléről és a megszorító csomag visszavonását.

Kaposváron pénteken elmaradt a miniszterelnök távozását negyedik hete naponta követelők tüntetése.

A város főterén, még nem sokkal kilenc óra előtt is, több százan voltak; ekkor ért véget egy helyi, speciális képzésre szakosodott általános iskola egész napos jótékonysági rendezvénye. A lovagi bemutatókkal, vetélkedőkkel, játékkal, zenés produkciókkal tarkított program, amelyhez számos kaposvári és városkörnyéki általános iskola is csatlakozott jó félórát „csúszott” az előre bejelentett 20 órai záráshoz képest. Még énekeltek és táncoltak a tér túloldalán felállított színpadon, amikor a Kossuth szobor előtt gyülekező alig tucatnyi tüntető vezérszónoka - nem sokkal fél kilenc után - a magával hozott, s kitűzött nemzetiszínű zászlót leemelte a szobor melletti virágládáról, s eltávozott.  A többiek még maradtak, a mikrofonokat és a hangfalakat azonban nem vették elő a közelben várakozó furgonból. Csendben beszélgettek.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.