logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyurcsány szakértője elszólta magát: a DK diktálja a feltételeket

| Szerző: Tokaji Gergő Máté
Dávid Ferenc, a DK tanácsadója az ATV Csatt című műsorában fejtette ki, hogy bárki is lesz a baloldali miniszterelnök-jelölt, akkor is a Gyurcsány-párt diktálja a feltételeket.

Dávid Ferenc az ATV hétfő esti vitaműsorában a baloldal háziversenye kapcsán következetesen arról beszélt, hogy a most zajló második forduló során az előválasztók listavezetőt, nem pedig miniszterelnök-jelöltet választanak.

A gyurcsányista közgazdász elmondta azt is, hogy a DK szerinte nagy valószínűséggel az előválasztás legnagyobb nyertese, hiszen a legtöbb egyéni körzetben a Gyurcsány-párt jelöltjei indulnak majd jövőre.

„Ha Márki-Zay Péter megnyeri ezt a versenyt, akkor szembesülni fog azzal, hogy egyébként

a Demokratikus Koalíció, ha kormányra kerül az ellenzék, akkor a legnagyobb frakció lesz”

– jelentette ki nagy magabiztossággal a DK tanácsadója, ezzel mintegy beismerve, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc és pártja osztja a lapokat.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még