×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Minden idők legnagyobb békemenetét szervezik október 23-ára

 

Minden idők legnagyobb békemenetét szervezi a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) október 23-ára. Csizmadia László, a CÖF elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, hogy Brüsszelnek akarnak üzenni, hogy a jelenleg kiépülő rendszer egy szabadságszerető népnek teljesen elfogadhatatlan.

Az elmúlt években többször vonult a menet Budapesten azzal az üzenettel, hogy „nem leszünk gyarmat!”.

Csizmadia László szerint teljesen elfogadhatatlan a szabadságot szerető embereknek, hogy egy intézményi, birodalmi rendszer épül ki Brüsszelben – hozzátéve – ha már megszereztük a szabadságunkat, azt meg kell őriznünk.

2022-ben is lesznek szavazások, és a mi békemenetünknek az a célja, hogy rámutassunk, hogy sokan vagyunk, sőt remélem, hogy elegen is arra, hogy Brüsszel is fölfigyeljen, hogy valamit rosszul csinál. Tehát kétfelé megy az üzenetünk. Az egyik Brüsszelnek, a másik a helyi ellenzéknek, és reméljük, hogy ezt bizonyítani is tudjuk október 23-án ”– tette hozzá a CÖF elnöke.