×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Szijjártó: Komoly lendületet kapott az együttműködés Magyarország és Andorra között

 

Az utóbbi években lendületet kapott az együttműködés Magyarország és Andorra között, így a két ország támogatja egymást a nemzetközi szervezetekben, többek között a nemzeti kisebbségek védelme és az adómegállapítás szuverenitása terén – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Andorrában.

A közlemény szerint Szijjártó Péter andorrai kollégájával, Maria Ubach Fonttal tartott közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy magyar külügyminiszterként ő járt először a pireneusi miniállamban 2017-ben. Mint mondta, a magyar külpolitika célja, hogy az ország világszerte barátokat gyűjtsön, és ez Andorrával sikerült.

Biztos, megbízható, stabil támogatást adunk egymásnak a nemzetközi szervezetekben. Ez különösen fontos, amikor strukturális viták zajlanak még az alapvető értékekről is” – szögezte le.

Példaként hozta fel, hogy Andorra mindig támogatta Magyarországot a nemzeti kisebbségek védelme tekintetében, ami rendkívül érzékeny kérdés a kormány számára a külhoni magyarok százezrei, milliói miatt.

Különösen fontos ez, amikor Brüsszel gyakorlatilag rácsapta az ajtót a nemzeti kisebbségekre a Minority Safepack figyelmen kívül hagyásával, és amikor egy szomszédos országban, Ukrajnában a magyarok jogait szisztematikusan csorbítják”– mondta Szijjártó Péter.

Rámutatott, hogy mindkét ország érdekelt a vállalatokat terhelő adók alacsonyan tartásában a munkahelyek létrehozása és megőrzése, a beruházások ösztönzése érdekében. Ezért alapvetően elutasítják az adóharmonizációs törekvéseket.

Hangsúlyozta: a globális társaságiadó-minimum ügye is bizonyítja, hogy megéri küzdeni a nemzeti érdekért, megéri vállalni a vitákat, ugyanis ennek nyomán most olyan kompromisszum körvonalazódik, amely kezelhető lenne a magyar gazdaság szempontjából.

A miniszter beszámolt arról is, hogy andorrai hivatali partnerével megállapodást írtak alá a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás megakadályozásáról. Szerinte ez nagyban hozzájárul majd a pénzügyi biztonsághoz, a kiszámíthatósághoz és a kölcsönös beruházások erősítéséhez.

Végezetül pedig az Európai Unió és Andorra közötti társulási megállapodás mielőbbi aláírását sürgette, mondván, „az EU akkor tud erős lenni, ha szövetségeseket tud maga köré gyűjteni”. Szijjártó Péter péntek reggel Xavier Espot kormányfővel is tárgyalt Andorra la Vellában.