×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Hirtelen nyolc rendőr rontott rá, majd földre teperték, könnygázt is bevetettek – Őszöd’15

 

A szokatlanul nagy létszámban felvonuló rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az esti tüntetők között a letartóztatásokat. Eddig mintegy fél tucat embert fogtak el.

A fotó 2006 szeptemberében készült (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A rendőrség a Nyugati téren folyamatosan kapja el a tüntetőket, akik ellen könnygázt is bevetettek.

Az MTI tudósítója előtt egy hátizsákos 30 év körüli férfira – aki egyáltalán nem illett be abba a sorba, akik futballhuligánokhoz hasonlatos stílusban léptek fel az este folyamán – hirtelen nyolc rendőr rontott rá, majd földre teperték és körülállták. Ő volt a negyedik olyan férfi, akit a rendőrök hirtelen vettek körbe, és tepertek a földre.

A rendőrök nyolc-tíz fős csoportokban futnak a Jászai Mari tér felé, ahol az őket folyamatosan hergelő embereket próbálják feltartóztatni. Nagyon sokan gyűltek össze a tüntetők közül Nyugati térnél lévő felüljárónál, ahol az alattuk elhelyezkedő rendőröknek folyamatosan azt kiabálják, hogy „elk*rtuk, elk*rtuk”. A rendőrök visszaindultak a Jászai Mari tér felé, egy csoport üvegeket dobál feléjük a híd alól.

Kevéssel hajnali egy óra előtt a rendőrök a Nyugati téri felüljárón állókat igyekeznek bekeríteni.


Új típusú könnygázt vetett be a rendőrség az Oktogonnál

Új típusú könnygázt vetett be a rendőrség Andrássy úton szerda éjszaka az Eötvös utcánál.

A rendőrök folyamatosan hátrálnak a Terror Háza Múzeumhoz, miközben figyelmeztető petárdákat lőnek a tömegbe. Áll a füst az Oktogonnál, az emberek könnyeznek. A tömeg már nem igyekszik a Hősök tere felé.

Több szerkesztőség gázmaszkkal szerelte fel a helyszínre küldött újságíróit, így ők nem szenvednek a szúró, csípő, maró hatású anyagtól.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóit is lefújták. Volt, akit közvetlenül is eltaláltak a könnygázgránáttal.

A rendőrök az autókra is lőnek a könnygázgránáttal, az újságírók és az emberek pánikszerűen menekülnek.


Többen megsérültek az Oktogonnál

Több ember megsérült az Oktogonnál, közülük egy fiatalembert fejsérüléssel kezelnek a mentősök. A helyszínen folyamatosan 4-6 mentőautó tartózkodik.

A rohamrendőrök a Blaha Lujza tér irányában szorítják ki a tömeget, és folyamatosan lövik a tüntetőkre és az újságírókra a könnygázgránátokat.

Mintegy 100 méter hosszan áll a füst a Nagykörúton, a lakók szinte egyszerre bezárták az ablakokat.

Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint a Nagykörúton, a Dob utca kereszteződésénél a tüntetők kukákat borítottak fel. A síneken valamilyen éghető anyagot felgyújtottak. A Blaha Lujza téren 30-40 tagú csoport jelent meg.


Tizenhat-tizenhét sérültet vittek kórházba a tüntetésről

Tizenhat-tizenhét sérültet vittek kórházba a mentők az elmúlt éjjel a Budapesten demonstrálók közül, két-három esetben lehet szó súlyos sérülésről – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön reggel az MTI-vel.

A legtöbben könnyebben sérültek meg, senkin sem kellett életmentő beavatkozást elvégezni – mondta Győrfi Pál.

A szóvivő hozzátette: két-három esetben merült fel, hogy a sebesülést esetleg könnygázgránát okozta, ezeket a tüntetőket belső sérülés gyanújával szállították kórházba.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az éjszaka és hajnalban megsérültek száma nem végleges. Mint mondta, a csütörtökre virradó éjjel kevesebben sérültek meg, mint a korábbi napok demonstrációin: hétfőn éjszaka 129, kedden 69 tüntetőt szállítottak kórházba a különböző helyszínekről a mentők.


Régi típusú könnygázt vetett be a rendőrség csütörtök hajnalban

Egyes felvetésekkel ellentétben, nem új, hanem régi típusú könnygázt használt a rendőrség csütörtökön hajnalban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Az MTI annak kapcsán kérdezte meg a szóvivőt, hogy az Index internetes hírújság arról írt: szemtanúk beszámolói alapján elképzelhető, hogy nem a viszonylag ártalmatlan CS-t, hanem annál durvább vegyi anyagot vetett be a rendőrség a csütörtök hajnali tömegoszlatáskor. Mint írják, a csütörtök hajnali összetűzésekkor a rendőrség már nem palackokból fújta a tömegoszlató anyagot, hanem fegyverből kilőtt gránátokat használt a tüntetők ellen.

Az Index információja szerint a rendőrség egy „univerzális könnygázgránát” nevű eszközt vetett be, amelyet 2004-ben gyártottak a Nike-Fiocchi balatonfűzfői gyárában. Mint írják, a világ rendfenntartó szervei a Vietnamban és Irakban bevetett CS mellett két másik anyagot használnak előszeretettel tömegoszlatáshoz: az egyik, a CN fantázianevű klór-acetofenon erősen toxikus vegyület, irritálja a száj- és az orrnyálkahártyáját, és az egyensúly és a tájékozódási képesség elvesztését is okozhatja. A másik lehetséges anyag, a CR néven ismert dibenz-oxazepin 6-10-szer erősebb a CS-nél, intenzív irritációt és fájdalmat, köhögést, ideiglenes vakságot és pánikrohamot idéz elő.

„Az a legvalószínűbb, hogy a CS-t a CN váltotta fel a rendőrség arzenáljában, a Nike-Fiocchi szájtján a rendvédelmi szerveknek árult termékek között ugyanis az +Univerzális könnyfakasztó kézigránát+ tölteteként +fekete lőpor, klór-acetofenon, CN gáz+ szerepel” – írják.

Garamvölgyi László ezredes ezzel kapcsolatban azt mondta: a rendőrségnél évek óta rendszeresített eszközt vetettek be csütörtökön hajnalban. Mint mondta, a sajtótájékoztatón bemutatták az AMD típusú lőfegyvert és a hozzá tartozó patronokat is az újságíróknak.

A szóvivő elismerte azt is, hogy a rendőrség először csütörtökön hajnalban használt gumilövedéket a tömeg feloszlatásakor.

Az MTI kérdésére, hogy a rendőrök oldalán a fegyver nem jelent-e veszélyt a tömegben, nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy a tüntetők esetleg így szereznek maguknak fegyvert, azt mondta: a rendőr csapaterőben is használhatja fegyverét, sőt a parancsnok utasítására köteles is.

A tömegbe nem lőhet, sortűz nincs, de a rendőr célzott lövést adhat le arra a személyre, akit csak így lehet ártalmatlanná tenni, feltéve, ha a lövésre a parancsnoka utasítást ad – mondta.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.