×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Olvasóink túlnyomó többségét az őszödi beszéd után meglepte, hogy Gyurcsány Ferencnek maradt hely a politikai életben

 

Ön mit szól hozzá? A hirado.hu és a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorának napi, közös szavazásán legutóbb arról kérdezzük olvasóinkat, hogy gondolták volna-e az őszödi események után, hogy 15 évvel később is Gyurcsány Ferenc lesz a baloldal vezetője? A válaszadók többségét meglepte, hogy a korábbi miniszterelnök még mindig a baloldal vezetőjeként mozgatja a háttérből a szálakat.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc beszéde melyet az akkori miniszterelnök a szocialista frakció zárt ülésének végén, a balatonőszödi kormányüdülőben mondott el hónapokkal korábban. Ebben Gyurcsány beismerte, hogy kormányzásuk alatt hazudtak az embereknek, és eltitkolták, milyen megszorításokra készülnek. Tizenöt év elteltével Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője maradt, és most úgy tűnik, az ellenzéki oldalon a háttérből mozgatja a szálakat.

A képet nagyobb méretben ide kattintva tekintheti meg.

Erre azonban olvasóink nagy többsége nem számított. A 17-én indított szavazásunkból ugyanis az derült ki, hogy a szavazók 83 százaléka a beszéd kiszivárgása és a rendőri erőszak után nem gondolta volna, hogy Gyurcsány Ferencnek helye marad a politikai életben.

Olvasóink kevesebb mint egyötöde (17 százaléka) vélekedett úgy, hogy Gyurcsány Ferenc egy ügyes hatalomtechnikus, ami már 20006-ban is látszott, így számítani lehetett arra, hogy továbbra is a baloldal meghatározó személye marad.