logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pokorni: Gyurcsány egy morálisan megsemmisült miniszterelnök – Őszöd'15

| Szerző: hirado.hu
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc „morálisan megsemmisült miniszterelnök”, akivel „sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni”.

 

Pokorni Zoltán hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában úgy vélte, a megoldás az MSZP kezében van, „az országot csak az MSZP szabadíthatja meg tőle”.

Beszámolt arról, hogy a Fidesz elnöksége vasárnap értékelte a helyzetet, de „a Fidesz részéről nem lesz botrány.

Elég botrány az, amit Gyurcsány Ferenc okozott, most a szocialista párt felelőssége, hogy ettől a politikai kalandortól megszabadítsa az országot, mert az MSZP hozta a nyakunkra – mondta Pokorni Zoltán.

Megítélése szerint botrány maga a stílus, mert – mint mondta – az ország miniszterelnöke még kétszáz ember előtt sem engedheti meg magának, hogy ilyen trágárul beszéljen.

Még nagyobb botrány az – tette hozzá –, hogy kiderült, eszköznek tekintette az embereket, az egész beszédet cinizmus jellemezte, a maga és pártja hatalmát szolgálta, saját hatalmi üzlete fontosabb volt, mint az embereké.

Pokorni Zoltán szerint a kormányfő játékszernek tekintette az embereket. Hangsúlyozta azt is, hogy Gyurcsány Ferencet nem az MSZP hatalmi érdekeinek képviseletével bízták meg, hanem a gyerekek, az idősek, az ország dolgaival. Amit tett, az nem más, mint üzletszerű hazudozás. A politikai felelősség, a megoldás kulcsa pedig az MSZP kezében van.

Az ellenzéki politikus Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a szocialista frakció május 26-i balatonőszödi ülésén mondott, vasárnap nyilvánosságra került beszédére reagált. Ebben a miniszterelnök azt
mondta: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk*rtuk. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”


Gyurcsány: Magyarországot szembesíteni kell az elmúlt évekkel

Gyurcsány Ferenc szerint a zárt, balatonőszödi MSZP-frakcióülésen elmondott beszéde azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mond és csinál, az nem kommunikációs álca. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel azt mondta: arra készül, hogy Magyarországot szembesítse az elmúlt évekkel.

A kormányfő úgy fogalmazott: „a szöveg azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mondok és csinálok, az nem kommunikációs álca, az nem valami felvett szerep, nem véletlenül nem ígérek ebben a kampányban egyetlenegy szociális intézkedést sem már, csak a fejlesztésekről és a reformokról beszélek, mert készülök arra, hogy Magyarországot szembesíteni kell az elmúlt sok-sok évével, és ki kell vezetni ebből”.

Mint mondta, a szocialista pártnál megszületik a változtatásra az elszántság „ilyen drámai beszédekkel is”. A nagyobbik ellenzéki pártra, a Fideszre vonatkozóan azt mondta: a másik oldalon még mindig arról beszélnek, hogy adót kell csökkenteni, gázárat megállítani, és jövedelmet növelni.

„Vízválasztó van, értsétek meg. Hibáztok, hogyha elhazudjátok már azt is, hogy egyszer ebben az országban rendet kell teremteni” – tette hozzá a miniszterelnök.

Kiemelte: a beszéd egészéből az derül ki, hogy „amiről beszélek, az nem önmagában a másfél év vagy önmagában a négy év, hanem nagyon sok minden hazugsága a politikának, ami vagy a rendszerváltás óta, vagy az utolsó 6-8 évben felhalmozódott”.

Mint mondta, a beszédben önkritikusan úgy fogalmazott, hogy a kormány sem tudott az elmúlt négy évben reformokat csinálni. Ez drámai beszéd, mely arról szól, hogy a baloldal álljon a nemzeti progresszió élére – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint tíz év óta a bal- és a jobboldal egymást tartja fogságban, előállítva azt a helyzetet, hogy „ma Magyarországon milliók azt hiszik, hogy azon múlik az ő jövedelmük, hogy a miniszterelnök kegyes-e és felemeli”. Ez a beszéd arról szól, hogy egyszer és mindenkorra ezt vagy befejezzük, vagy ez az ország tönkre fog menni – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a magyar politikában a rendszerváltás után az irracionalitás hangulata akkor kezdődött, amikor szembefordultak a „bokrosi racionalitással”, csak azért, mert az nem népszerű. A „mondjon le” politikája lett úrrá a kilencvenes évek közepén a jobboldalon, a jobbközép házasságot kötött a maga radikálisaival, a maga populistáival, és ez történik mind a mai napig – mondta a kormányfő, majd úgy folytatta: a magyar baloldal is részben belesétált ebbe a csapdába, „de mi ezzel határozottan megpróbálunk szakítani”.

„A magyar baloldal újra a nemzeti progresszió élére áll, újra van bátorsága olyasmit csinálni, amit nem biztos, hogy neki kellett volna” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

„Ide figyeljetek, magyarok, vagy csinálunk egy rendes országot, vagy mutyizunk tovább, vagy fölmentjük magunkat, hogy miért nem kell betartani a törvényeket (…), vagy mindenki megteszi a magáét. Én ebben megtettem, sokat kockáztatva és sokat áldozva. Igen, szeretném, hogyha lenne egy közös nagy élményünk, hogy lehet változtatni, igen, ez egy társadalmi katarzis, igen, ez maga a fordulat” – fogalmazott a kormányfő.

A Magyar Rádió honlapjára vasárnap feltett hangfelvétel szövegében Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat, és „nyilvánvalóan végighazudták” az utolsó másfél-két évet.

A felvétel Balatonőszödön készült május 26-án, és a miniszterelnök azt mondta: „annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz(…)ból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?„

A miniszterelnök vasárnap este a Magyar ATV Pont 7 című műsorában közölte: nem mond le. A beszéd nyilvánosságra kerülése után, vasárnap este több ezren követelték a miniszterelnök és a
kormány lemondását a Parlament előtt. A túlnyomó többségében fiatalokból álló tömeg vasárnap késő este hétfő hajnalig folyamatosan fütyült, sípolt, az „Elk*rtad”, „Áruló” , „Mondjon le”, „Készítjük neked a kötelet”, „Gyurcsányt a Dunába, Demszkyt meg utána”, „Vesszen a kormány”, „ ’56,’56” jelszavakat skandálta.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még