logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Őszödi beszéd kiszivárgásától a tüntetésekig, ez az első nap kronológiája – Őszöd'15

| Szerző: hirado.hu
„Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni (...) Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”.

 

2006. szeptember 17. 16:38A Magyar Rádió internetes honlapján közzé teszi a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án, Balatonőszödön tartott MSZP frakcióülésen készült. A  miniszterelnök többek között azt mondta: „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni (…) Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”.

A koalíciós partner SZDSZ részéről Horn Gábor, a párt ügyvivője az MTI-nek azt mondta: „Amíg nem látjuk ennek a pontos körülményeit, hogy mi hangzott el, addig nem szeretnénk erről beszélni.”

17:31 – A Magyar Demokrata Fórum felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a május 26-án Balatonőszödön mondott teljes beszédét.

17:33 – A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szóvivője közli, hogy pártja a és a Fidesz vezetése hétfőn délelőtt tekinti át a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által mondottak miatt kialakult helyzetet. Halász Zsuzsa közölte: olyan súlyúnak ítélik a kialakult helyzetet hogy szükség van a két pártvezetés közös megbeszélésére.

18:03 – A HírTV közölte: a kormányfő Győr-Moson-Sopron megyei kampánykörútján nem tagadta a nyilvánosságra került felvétel eredetiségét. Gyurcsány Ferenc a szóhasználatról annyit mondott: egy belső pártfórumon az ember másként beszél, mint a nyilvánosság előtt. Hozzátette: szavai jelentését, üzenetét ma is vállalhatónak tartja.

18:06 – Újabb részletek kerülnek nyilvánosságra. Az idézetek szerint Gyurcsány Ferenc azt mondta: „amit az elmúlt egy hónapban meg lehetett tenni, azt megtettük. Amit azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük.”

18:07Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető elmondta: Gyurcsány Ferenc szembenézett a magyar politika több éves közös önáltató hazugságával, azzal, hogy meg lehet úszni gyökeres reformok és változtatások nélkül.

18:26 – Sztankóczy András, a Magyar Rádió Aktuális szerkesztőségének vezetője közölte: vasárnap délután, által megjelölni nem kívánt forrásból és módon kapták meg a felvételt,amelyet azonnal közzétettek, amint meggyőződtek annak hitelességéről.

19:07 – Nagyjából ezt mondtam – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról a hangfelvételről az ATV kereskedelmi tv-csatornának adott interjúban, amely az MSZP-frakció május 26-i ülésén készült. A politika alaphazugságairól beszéltem – tette hozzá. Egyúttal határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, nem gondol-e lemondásra a nyilvánosságra került hangfelvétel miatt.

20:25 – A Kereszténydemokrata Néppárt a leghatározottabban visszautasítja Lendvai Ildikónak, az MSZP frakcióvezetőjének azt a törekvését, amellyel bárkit a „közös bűnbe” próbálna bevonni.

20:30 – Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kijelentette: nem ért egyet Gyurcsány Ferenc szavainak sem a stílusával, sem pedig az elhangzottak tartalmával. „Azt látom, hogy itt egy nagyon erős szónoki túlzásról van szó.” – mondta.

21:00 – Teljes terjedelmében, írásos változatban felkerült Gyurcsány Ferenc internetes blogjára a májusi balatonőszödi szocialista frakcióülésen mondott beszéd. A miniszterelnök azt írta: „Nem baj, hogy kikerült a hangfelvétel. Mert a magyar politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni.”

22:25 – A miniszterelnök nem szeretne belső ellenségkeresést, és a legkevésbé sem érdekli, miként kerülhetett most nyilvánosságra a zárt ajtók mögött mondott beszédének hanganyagát. Gyurcsány Ferenc erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában beszélt az esti órákban.

22:26 – A Magyarok Világszövetsége felszólítja a Gyurcsány-kormányt, hogy haladéktalanul mondjon le.

22:38 – Mintegy 500 fütyülő, az „Elk*rtad”, „Áruló” , „Mondjon le” szavakat kiabáló ember gyűlt össze a Parlament előtt, a Rákóczi-szobor melletti füves területen vasárnap késő este. Később már több mint ezren követelik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását. Az épület köré mintegy 250 rohamsisakos rendőrt vezényelnek ki.


A hirado.hu időutazásra hívja az olvasóit! 15 éve került ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Az MTI archív anyagai segítségével megmutatjuk milyen hírek tartották lázban az országot. A hírfolyamunk szeptember 17-én 16:38 perckor kezdődik (ekkor került ki az első hír a kiszivárgott felvételről) és egészen október végéig tart. A cikkek mellett videókat is bemutatunk, és közéleti szereplőkkel értékeljük a Gyurcsány-beszéd hatását.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még