Az események egyik civil áldozata, Fábián Gábor az M1-nek arról beszélt, hogy a Deák tér közelében szerette volna megvárni, amíg elvonul a sorfal, de a rendőrök szándékosan eltörték a lábát és az egyik ujját is.
„Letepertek a földre, berángattak a sorfal mögé. A földön húztak végig, három darabba eltörték a szárkapocscsontomat, bakanccsal szétrúgták,
és utána lefektettek, behúztak a sorfal mögé, próbálták a kábelkötöző bilinccsel összekötni a kezem” – mondta Fábián Gábor. Hozzátette, amikor felült, érezte, hogy a rendőrökből árad az alkoholszag.
„Majdnem mindegyik részeg volt, és mondták, hogy itt fogunk agyonlőni, de ha nem, akkor majd beviszünk a rendőrségre, majd ott lövünk agyon”
– emlékezett vissza.
Elmondásából az is kiderül, hogy a rendőrök mindenkivel egy formanyomtatványt írattak alá, amelyben koholt vádakat ismertettek be velük. Volt, akivel azt íratták alá, hogy kővel dobálta meg a rendőröket. Vele például azt, hogy szította a háta mögött érkező tömeget.
Szerencséjére egy büfé előtt állt meg, hogy megvárja míg elvonul a tömeg. A bárban pedig egy nő felvételt készített, amin jól látszik, hogy a rendőrök állításából semmi sem igaz és ártatlanul vált a rendőri brutalitás áldozatává.
Hasonló jelenetek az őszödi beszéd kapcsán kirobbant botrányt feldolgozó nagyjátékfilmben is szerepelnek. A politikai krimi előzeteséből az még nem derül ki, hogy ki játssza a filmben Gyurcsány Ferencet.