logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A többségnek elege van Gyurcsányból

Négyből három felnőtt magyar Gyurcsány Ferenc politikai visszavonulását kívánja; a kormánykritikus választópolgárok kétharmada is így gondolkodik – derül ki a Nézőpont Intézet friss kutatásának megállapításaiból, amelyeket szerdán közöltek az MTI-vel.

Az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulójához közeledve készített kutatásban – amely szeptember 6. és 8. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült – az áll, 2006 szeptemberében robbant ki a magyar rendszerváltozás utáni demokrácia legnagyobb politikai válsága, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásakor.

A választási hazugságokat a választás után beismerő titkos beszéd már egy hanyatló népszerűségű kormányfőt ért utol, aki a nyári megszorításai miatt számos szavazóját elvesztette. Ugyan még két és fél évet miniszterelnöki hivatalában tölthetett, de imázsa tartós károkat szenvedett” – írták.

A Nézőpont szerint a „hazugságbeszéd” okozta politikai kárt bizonyítja, hogy

másfél évtized után is a magyar választók háromnegyede (75 százalék) Gyurcsány Ferenc távozását helyesli a közéletből.

Kevésbé meglepőnek nevezték, hogy a kormánypártiak 83 százaléka gondolkodik így. Igaz, kilenc százalékuk nem, talán a volt miniszterelnök aktivitásától a Fidesz előnyét remélve – értékelte a Nézőpont.

Ugyanakkor a kormánykritikusok és az ezzel nem teljesen azonos baloldali szavazótábor kétharmados egyetértése Gyurcsány távozásával elgondolkodtató az ellenzéki oldal számára” – állapította meg a Nézőpont.

Hozzátették, hogy ezek az adatok nem jeleznek trendfordulót, lényegében másfél évtizede ilyen magas a volt kormányfőt elutasító tábor mérete.

Az azonban mindenképpen Gyurcsány „politikai talentumát bizonyítja” az intézet szerint, hogy

ennek ellenére sikerült az összes releváns ellenzéki pártot egy közös listára „összeboronálnia”.

A 2018-ban csak alig öt százalékos Demokratikus Koalíció ma a teljes baloldal vezető ereje és stratégiai forgatókönyvének szerkesztője. Ennek része, hogy minden szóba jöhető ellenzéki politikus is így vagy úgy, de kötődik a tartósan népszerűtlen őszödi beszélőhöz” – áll az elemzésben.

Közölték azt is, a kutatás a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával készült.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még