×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Orbán Viktor: Több mint 170 ezren már felvették a harmadik oltást

 

Augusztus 20-a a történelem során sok mindent megért, hiszen volt időszak amikor nem az államalapítást, államalapító Szent István királyunkat ünnepeltünk, hanem az alkotmányt vagy épp az új kenyeret – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, szerencsére az évek során a rossz felhangú kommunista töltetet kihullott belőle és csak a lényeges rész maradt meg, vagyis Szent István király és tetteinek ünneplése, illetve az új kenyér, vagyis az élet dicsőítése.

 

A tűzijáték kapcsán elmondta, ahhoz, hogy egy tűzijátékból színvonalas műsor legyen és kiemelkedjen a bazári látványosságok sorából, és illeszkedjen színvonalában az államalapítás ünnepéhez, az kell, hogy művészek dolgozzák ki a koncepciót. Ez, ahogy pénteken bárki láthatta meg is történt.

Hamarosan a mi ajtónkon is kopog a negyedik hullám

Hétvégén a felhőtlen ünneplésé volt a terep, de közben lelkileg kell arra készülni, hogy már az ajtónkon kopog a negyedik hullám. Szerencsére, egyelőre még nem a mi ajtónkon, hanem a nyugat-európai országokén – mondta. Felhívta viszont a figyelmet arra, ahogy tavaly sem került el a koronavírus-járvány így valószínűleg idén sem fog.

Kitért arra is, hogy a kormány egész nyáron azon dolgozott, hogy felkészítse az országot a negyedik hullám kezelésére, a gazdasági és a szociális élet újraindításáért, illetve a védelemért felelős operatív törzsek folyamatosan dolgoztak.

Megszervezték az iskolai oltásokat, így az iskolakezdés előtti két, illetve a rá következő két-három napban folyamatosan oltani fognak.

Az operatív törzs megszervezte a harmadik oltások elindítását is – mondta. Hozzátette, már több mint 170 ezren regisztráltak is a harmadik, emlékeztető oltásra. Azonban még mindig vannak olyanok, akik az első adag vakcinát sem vették fel. Őket arra buzdítja a miniszterelnök, minél hamarabb regisztráljanak és oltassák be magukat!

Kiemelte, mindenkit be tudnak oltani, hiszen nyolcmillió vakcina van a raktárakban, így ha valaki regisztrál akár egy héten belül is megkaphatja az oltást.

A negyedik hullám nem azokat fenyegeti, akik be vannak oltva, hanem azokat, akik nincsenek – mondta.

Emlékeztetett: Magyarország volt Európában az egyik első ország, amely a felnőtt  lakosságának több 50 százalékát kétszer is be tudta oltani, így most, amikor a negyedik hullám kapujában vagyunk elég bizonyítékunk van arra, hogy mennyire hatékonyak a vakcinák. Ötszáz emberből egy fertőződik meg a beoltottak közül és az ő esetükben a betegség lefolyása sokkal kedvezőbb, mint azok esetében, akik nem voltak beoltva.

Szeptemberben újabb oltási kampány indul

Csak az oltás ment életet, a maszkhasználat, az elszigetelődés csak alkalmi és kevésbé hatékony megoldás – hívta fel a figyelmet. Éppen ezért szeptember elsején újabb széleskörű kampányba kezdenek. Maga a miniszterelnök is rengeteg embernek fog levelet írni, amelyben arra buzdítja őket, hogy minél többen, minél hamarabb vegyék fel az oltást. Ugyanakkor a levélben arra is fogja kérni az embereket, hogy környezetükben legalább egy embert győzzenek meg arról oltassa be magát. Mert ha kellő számú beoltott lesz, legyőzhetjük a vírus negyedik hullámát, és annak hatása egyáltalán nem lesz összevethető az előző három hulláméval – tette hozzá.

A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most

„A gazdasági növekedés nem magától lesz, azt növeszteni kell, és ahhoz, hogy növelni lehessen, ahhoz az kell, hogy minél többen dolgozzanak” – mondta. Hozzátette, kijelenthető, hogy napjainkban többen dolgoznak, mint a vírus előtti időszakban, sőt a rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy a kormány olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely beszívja a piacra a munkaerőt.

Azt hiszem jól végeztük a munkánkat” – mondta a miniszterelnök, arra utalva, hogy már nem azon kell gondolkozniuk, hogy mit kezdjenek a munkanélküliekkel, hanem azon, lesz-e elég munkáskéz.

Arra viszont, hogy a gazdaság növekedése az év végén végül hány százalékos lesz, még nem tudott válaszolni, de a miniszterelnök bízik benne, hogy elérjük az éves 5,5 százalékos növekedést. Ez azért lenne fontos, mert akkor a kormány, vállalásának megfelelően, vissza tudja adnia a gyereket nevelő családoknak az idén befizetett adujukat.
Ugyanakkor azért is fontos lenne, mert szeretnék folytatni a 13. havi nyugdíj visszaépítését, illetve be szeretné tartani azt a vállalását is a miniszterelnök, hogy jövő évtől a 25 év alatti dolgozó fiatalok mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetésétől.

Elmondta azt is, hogy mivel szépen gyarapodott az idei évben a gazdaság, arra is lehetőség lesz, hogy a nyugdíjsasoknak nyugdíjprémiumot fizessenek. Hozzátette, a jelenlegi állás szerint 50-56 ezer forintos plusz juttatást már biztos, hogy tudnak folyósítani az év végéig minden jogosult számára.

A jegybank dolga a pénz értékének megőrzése, és pénzromlás esetén kamatemeléssel próbálják megelőzni a tovább romló folyamatokat. Ezt teszi most a jegybank is. A kormány feladata pedig, hogy támogassa, képviselje a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy kedvező hitelekhez jussanak. Éppen ezért is indítottak olyan olcsó, és kedvező hitelprogramokat az iparkamara segítségével, amely lehetővé teszi, hogy a kamatemelések ellenére is legyen megfelelő számú hitelfelvételi lehetősége ezeknek a vállalkozásoknak – mondta.

A budapesti vendéglátósoknak nyitniuk kell a hazai vendégek felé is

A vendéglátósokat arra kérte a miniszterelnök, hogy csak mértékletesen emeljék az áraikat, ne egy év alatt akarják visszaszerezni az egy éves kimaradásukat, mert a magas árak elrettenthetik a nyaralni, pihenni vágyókat, és akkor még több bevételtől eshetnek el.

A budapesti turizmus még nem állt lábra. Ez azért van, mivel a főváros turizmusa elsődlegesen a külföldiekre volt alapozva. Éppen ezért arra kéri az itteni vendéglátósokat, nyissanak a belföldi turisták felé is, próbáljanak meg olyan szolgáltatásokat is nyújtani, amelyek a helyieknek is kedvezőek, hívogatók és érdekesek.

Kimenekítjük azokat az afgánokat is, kik az évek alatt segítették a magyar katonákat

Az afganisztáni helyzetre vonatkozóan elmondta, vannak kint magyar katonák, akik azon dolgoznak, hogy az országban lévő magyarokat és azokat az afgánokat, akik veszélyben lehetnek – amiatt, mert együttműködtek a honvédség kinti egységeivel az elmúlt 15-20 évben – kimenekítsék az országból – mondta.

Hozzátette, az emberek bízni szoktak a nagyhatalmakban, úgy gondolják, az ész és a tudás arányban van az ország méretével. Erre itt van Amerika, ami egy elég nagy ország, így elég nagy tudásnak is kellene koncentrálódnia benne, de nem így van. Ezer sebből vérzik ez a mostani afganisztáni hadművelet is.

Kezdetben az amerikai katonák, és minden más NATO tagország azon dolgozott, hogy felszámolják Afganisztánban a terrorfészkeket. Miután ez megtörtént, az amerikaiak elhatározták, hogy exportálják a nyugati demokráciát az országba, figyelmen kívül hagyva az afgánok régi hagyományait, kultúráját.

Orbán Viktor úgy gondolja, ahelyett, hogy a nyugati kultúrát erőltették az afgánokra, arra kellett volna törekedniük az amerikaiaknak, hogy segítsenek az afgánoknak abban, hogy alakítsanak ki egy ütőképes, stabil lábakon álló kormányt, önálló rendőrséggel és hadsereggel, amely akkor is hatékony ha a különböző államok katonái kivonulnak az országból.

Beszélt arról is, hogy a mostani válság fokozza a migrációs válságot, hiszen nemcsak azok az afgánok akarnak menekülni az országból, akik kooperáltak az egyes NATO országok hadseregeivel, hanem azok is, akik valami más miatt nem érzik biztonságban magukat. Éppen ezért Törökországgal és a balkáni országokkal ismét fel kell eleveníteni a jó viszonyt, hiszen meg kell szervezni azt, hogy az illegális migránsok a térségben maradjanak, ahol majd támogatást, segítséget kapnak többek között a Hungary Helps projekt keretében is.

 

A címlapfotón: Orbán Viktor Miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában (Forrás: MTVA)