Lehülyézte a népszavazáson résztvevőket Gyurcsány pártkatonája

 

A kormány népszavazást kezdeményezett a gyermekvédelmi törvény megvédésének céljából, és arra biztat mindenkit, hogy vegyen rajta részt. Gyurcsány pártkatonája az ATV-n a népszavazáson résztvevőkről alkotott negatív véleményt.

Minősíthetetlen stílusban beszélt a népszavazáson résztvevőkről a DK alelnöke az ATV-ben. Vadai Ágnes az ATV Start című műsorban a népszavazáson résztvevőkről alkotott véleményt.

A Gyurcsány-párti politikus egész egyszerűen lehülyézte a népszavazáson szavazni akarókat, és értelmetlennek nevezte a kezdeményezést.

„Én azt gondolom, tényleg, már a nemzeti konzultáción is lehet látni, hogy teljesen hülyének nézik még a saját választóikat. De aki ennek igazán bedől, ott azt hiszem, hogy az menthetetlen. Tehát egészen abszurd.”

A kormány gyermekvédelmi népszavazást kezdeményezett öt kérdésben. Ugyanis, az Európai Bizottság megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.

A gyermekvédelmi népszavazásra azért van szükség, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot. Zsarolnak, fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárást indítanak, késleltetik a kifizetéseket, így miután a gyermekeink jövője a tét, nem engedhetünk”  – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádiónak adott interjúban. A kormányfő szerint a családi jog és a gyermekek jogaira vonatkozó törvények nemzeti hatáskörbe tartoznak, de az unió ezt nem veszi tudomásul.

Arra kért mindenkit, hogy tájékozódjon, nézze meg, mi van Nyugat-Európában, és alakítsa ki a saját véleményét, és majd az alapján döntsön a népszavazáson.

Mert aki nem megy el, bojkottál, az rábízza a többségre a döntést. Nem törvényt akarunk alkotni, hanem megvédeni egy törvényt, a bojkottnak így nincs értelme” – mutatott rá.

A címlapfotó illusztráció.