Dömötör: Semmitmondó Karácsony Gergely programja

 

Látványosan semmitmondónak nevezte Karácsony Gergelynek, az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként elinduló jelenlegi főpolgármesternek a programját a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A csütörtöki lapszámban megjelent cikkben Dömötör Csaba úgy fogalmazott, a baloldal az elmúlt években már nyilvánosságra hozta, hogy mit tenne hatalomra kerülése esetén: egyértelműen adót emelne, így csökkennének a bérek.

Tudható az is, hogy a családtámogatási rendszert is beszántanák, és nem kötnék munkavégzéshez annak elemeit” – tette hozzá. Az államtitkár szerint mindez bizonyítja, hogy a baloldal semmit sem változott 2010 óta, politikája most is megszorításokhoz és nagyobb munkanélküliséghez vezetne.


A Magyar Nemzet megjegyezte, hogy noha a Párbeszéd rendre embertelennek, kizsákmányolónak nevezi a kormányt, amiért az elutasítja a munkavégzéshez nem kötött alapjövedelem bevezetését, Karácsony Gergely napokban bemutatott programjában már nyoma sincs a juttatásnak.

A miniszterelnök-jelölt „kidobta az alapjövedelem ígéretét” – fogalmazott a lap.