×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Láng: Már kész lenne a Lánchíd, ha Karácsony idejében intézkedik

 

Ha idejében kihirdeti Karácsony Gergely főpolgármester a Lánchíd felújításának pályázatát, akkor az átkelőt már átadhatták volna, nem kellene erre még másfél évet várni – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Tv2 Mokka című reggeli műsorában.

Láng Zsolt azt mondta, a Lánchíd felújítása nemcsak gyorsabb, de olcsóbb is lehetne, akár ötmilliárd forinttal kevesebbe kerülnének a munkálatok, ha Karácsony idejében kiírja a pályázatot.

Beszélt arról is, a kormány megszüntette azt a lehetőséget, hogy a polgármesterek a testületek helyett, egyszemélyben hozhattak döntéseket a veszélyhelyzet alatt.

Karácsony Gergely az utolsó pillanatban, a „24. órában” azonban még számtalan személyi és beruházási döntést hozott.

Hangsúlyozta, hogy bár a főpolgármester mindig kiáll a transzparencia mellett, úgy látszik, a valóságban nem szereti a vitákat, és kihasznál minden olyan kiskaput, amivel egyszemélyben dönthet.

Láng Zsolt szerint Karácsony Gergely az egyszerre elkezdett felújításokkal nem mérsékli, hanem előidézi a dugókat Budapesten.
Mint mondta, az „ad hoc felfestett” biciklisávok, sáveltolások, lezárások mellett egyszerre négy olyan beruházás is zajlik Budapest belvárosában, amelyek ellehetetlenítik a közlekedést.

Kitért arra is,

a fővárosi cégek mintegy 200 millió forintot fizettek már ki büntetésként, mert szabálytalan közbeszerzéseket folytattak.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a főpolgármester zöld programját álságosnak tartja, hiszen például a Főkert Zrt. egymilliárd forinttal kevesebbet kap, mint az elmúlt években. „Azt látjuk, hogy arra nincs pénz a nagy zöld programban, hogy egyébként a parlagfüves, gazos területeket lekaszálják” – fűzte hozzá.