×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Újabb támogatáshoz juthatnak a családosok

 

Amennyiben a gazdasági növekedés eléri az 5 és fél százalékot, a családosok visszakapják az idén befizetett adójukat. Ez egy átlagos magyar családnak átlagosan 400 ezer forint összegű adó-visszatérítést jelent. A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának Kardosné Gyurkó Katalin, a Családosok Országos Egyesületének elnöke volt a vendége.

 

A családos emberek nagyon örülnek a lehetőségnek, amivel jelentős pénzösszeget kaphatnak vissza az államtól.

A Családosok Országos Egyesületének elnöke elmondta, hogy a nagycsaládosok most kevesebbet kapnak, de ők is voltak 1 és két gyerekesek, így megértik, hogy milyen nagy jelentőségű ez most a kisebb családok számára.


A teljes interjú itt hallgatható vissza.

 

„Ahhoz, hogy bátran vállaljunk gyerekeket, nagyon fontos,hogy érezzük a támogatást, mert a nagy család az 1 gyermekkel kezdődik”

– mondta az elnök.

Sokan a fennmaradó összeget hiteltörlesztésbe forgatják bele, de olyanok is akadnak akik nyaralni mennek belőle. Olyanok is vannak akik egy már elkezdett házfelújítást fejeznek be az összegből.

„Eddig nem volt arra példa, hogy egy válság után nem sarcolják, hanem támogatják a családokat”

–mondta Kardosné Gyurkó Katalin, A Családosok Országos Egyesületének elnöke.

Azt is hozzátette, hogy most a válság alatt is végig támogatták a családokat, ami egy biztonságérzetet ad a családoknak.

„2008-ban sok család tönkrement a devizahitelek miatt”

– mesélte az elnök.

Azt is elmondta, hogy 2008-09-ben a nagycsaládosoknak kiemelten kevés jutott. A jövedelmük több, mint 60 százaléka a rezsikiadásokra ment el és csak 2010 után jutottak végre levegőhöz.

Egy újabb pozitív hír a családosoknak, hogy a 2022-es költségvetésben, amelyről a tervek szerint ezen a héten szavaz a parlament, kétmilliárd forinttal emelkedik a családi pótlékokra fordítható költségvetési keretösszeg.

 

A címlapfotó illusztráció.