Éveken át törvénysértő volt a DK gazdálkodása a számvevőszék szerint

 

A Demokratikus Koalíció gazdálkodásáról szóló minden jelentés nyilvános és elérhető az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján – közölte Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője vasárnap az MTI-vel.

A számvevőszék szóvivője közleményében Sebián-Petrovszki László (DK) országgyűlési képviselő, pártigazgató online sajtótájékoztatójára reagált. A DK-s politikus azt mondta, pártja jogerősen pert nyert az Állami Számvevőszékkel szemben, a Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezte a szervezetet, hogy adja ki a kért iratokat és fizesse meg a perköltséget.

Emlékeztetett, azért indítottak pert az ÁSZ ellen, mivel nem volt hajlandó kiadni nekik a korábban általuk beadott, de a 2018-as pártszékháztűzben elégett iratok másolatait.

Horváth Bálint azt írta: a Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik.

Hozzátette, az ellenőrzési bizonyítékokra alapozott, az ÁSZ nyilvános jelentéseiben olvasható tények alapján

a DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak.

A 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek felhasználásánál a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette. Mindez azt jelenti, hogy a DK az említett években az adófizetőknek, saját támogatóinak és tagságának sem számolt el szabályszerűen – olvasható a közleményben.

Előremutatónak nevezték, hogy a DK 2020-ban „megragadta az esélyt", és 2019-re vonatkozó dokumentumokkal igazolta, hogy a pártnál megteremtették a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK elnökének intézkedési tervét, amelyet a 2017-2018-ra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján állított össze.

Az intézkedési tervben meghatározott feladatok megküldésével a DK elnöke „kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét" –tudatta az ÁSZ.