Gyurcsány Ferenc osztja a szerepeket a baloldalon

 

Egyre több politikai elemző véli úgy, hogy bár hivatalosan Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje, férjének, Gyurcsány Ferencnek mindegy, hogy ki nyeri a baloldali előválasztást, mert úgyis mindenkit ő irányít. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: a DK elnöke most is ugyanúgy a háttérből akar hatalomra jutni, mint 2002-ben – hangzott el az M1 Híradójában.

Hiába az uniós téma, Dobrev Klára kedden nem a DK EP-képviselőjeként állt a párt hívei elé. Gyurcsány Ferenc felesége ezúttal is miniszterelnök-jelöltjeként mutatkozott be, és a videóban arra utalt: ebben a pozícióban egyszerű dolga van.


Dobrev Klára nem véletlenül érezheti magát könnyű helyzetben: politikai elemzők szinte egyöntetű véleménye szerint férje, Gyurcsány Ferenc osztja a szerepeket a baloldali hatalmi harcban.

 

„Nem hülyék, és pontosan tudják, hogy Dobrev Klárával nem lenne finoman szólva túl sok esélyük…”

Dobrev Klára indítása is pusztán a gyurcsányi forgatókönyv egyik felvonása – erről beszélt a Pesti TV-nek Rákay Philip, aki szerint Gyurcsány Ferenc csak látszólag indította el feleségét az előválasztási versenyen.

„Meg kell mutatni hogy jelen vagyunk, meg kell mutatni a DK-soknak, hogy igen, itt van egy erős asszony, aki akár ringbe szállhat, de ők már pontosan tudják, hogy Karácsony Gergely lesz az, akit utána kesztyűbábként mozgatni lehet” – mondta az újságíró.

Bár Gyurcsány Ferenc a Pesti TV-nek nem reagált az irányító szerepét érintő kérdésekre, és a csatorna riporterének pusztán annyit javasolt: játsszon inkább ki nevet a végént.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy

a DK elnöke most is ugyanúgy a háttérből akar hatalomra jutni, mint 2002-ben.

„Akkor is odarakták cukipofának Medgyessy Pétert, ebben a tekintetben lehet, hogy Karácsony Gergely egy jó párhuzam, akit akkor szedett le a Gyurcsány–Dobrev-klán, amikor csak akart. Amikor úgy érezték, hogy eljött a megfelelő pillanat, akkor megpuccsolták a saját maguk miniszterelnök-jelöltjét, később miniszterelnöküket. Gyurcsányék így működnek” – mondta

Medgyessy Pétert 2002-ben az MSZP színeiben választották meg miniszterelnöknek, egy olyan kampány után, amelyet Dobrev Klára kabinetfőnökként koordinált. Gyurcsány Ferenc felesége később a Miniszterelnöki Hivatalban tevékenykedett Medgyessy Péter mellett, míg Gyurcsány Ferenc a baloldali kormánykoalícióban miniszteri pozíciót kapott.

Medgyessy Péter végül két év múlva távozott a miniszterelnöki székből.

Lemondásának körülményeit azzal indokolta, hogy „nem lehet, hogy ebben az országban puccsisták diktáljanak”.

Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter megbuktatását követően lett kormányfő.