Elértük a három és fél millió beoltottat, ezért szombat reggeltől kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A kormányfő hozzátette, hogy ő is várja már, hogy egy korsó sört elfogyaszthasson, de a teraszok megnyitásához néhány szabályt módosítani kellett.
A miniszterelnök szerint a jövő hét közepén meglesz a négymillió beoltott, és új szabályok lépnek életbe, amikor elérjük ezt az oltottsági szintet. Ekkor – szerda, csütörtök környékén – megnyílik a szolgáltatások széles köre azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Többek között látogathatók lesznek a színházak, a cirkusz, a mozik az edzőtermek, az uszodák, a közfürdők, a könyvtárak, valamint a sportesemények, és kinyithatnak a szállodák és az éttermek belső részei is. De ezeket a helyeket csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni
– mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor közölte: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az iskolák újranyitása kapcsán minden a vártnál jóval zökkenőmentesebben alakult. A szülők jóval 50 százalék fölött vitték újra az iskolákba, óvodákba a gyerekeiket.
A kormányfő azt is elmondta, hogy akik már az első vakcinájuk megkapták, rendkívül csekély eséllyel betegednek meg, így a gyereke már biztonságban vannak, hiszen a pedagógusok nagy része már megkapta az oltást.
„Fontos, hogy az oltásellenesek hangját túlkiabáljuk" – fogalmazott Orbán Viktor, aki nem érti, hogy miért veszélyezteti a magyarokat a baloldal.
Orbán Viktor elmondta: hamarosan elérünk arra a pontra is, hogy már mindenki be lesz oltva, aki regisztrált és Magyarországon lesz még kellő számban vakcina, így azokat fel fogják ajánlani a nagyvilágban élő magyaroknak.
Tehát, bárhonnan jöhet majd magyar, hogy megkapja a vakcinát
– mondta a kormányfő.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a 16-18 éves korosztály beoltható Pfizer vakcinával, így el is különítenek számukra annyit, amennyi lehetséges a mostani körülmények között.
„Lépésről lépésre indítjuk újra az országot, ehhez pedig az szükséges. hogy a kormány cselekvőképes legyen, éppen ezért szeretnénk meghosszabbítani a kormány vészhelyzeti felhatalmazását. De amint erre nem lesz szükség, a felhatalmazást vissza fogjuk adni”
– mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a halálozási számokról is beszélt. Mint mondta, az unióban egy adatszolgáltató havi bontásban vizsgálja, hogy az utolsó békeidőhöz képest, hányan haltak meg az egyes országokban. Ez egy valóságos szám, amely megmutatja, hogy mennyi életet veszítettünk el az utolsó békeidőhöz képest.
A kormányfő szerint a mostani vakcinügybe belekeverték a geopolitikát, így a politika felülírta az emberséget. Ebbe a játszmába nem ment bele Magyarország.
Magyarországon nem számít, hogy kelet vagy nyugat, ha emberéleteket kell menteni, nem szabad politizálni
– fogalmazott Orbán Viktor.
A magyarok a miniszterelnök szavai szerint a járvány alatt megtanulhatták, hogy Magyarországnak nem lehet parancsolni, a magyarok úgy cselekednek a bajban, ahogy azt a nemzeti érdek megköveteli. Ezt az eszmét fogják követni a közeljövőben is.
„Nagyon sok intézkedés megindult már, támogatásokat biztosítunk a családnak az otthonteremtéshez, kifizetjük a bértámogatásokat is, még májusra is, attól függetlenül, hogy a szolgáltatások kinyithatnak még akár áprilisban is”
– mondta Orbán Viktor.
Magyarország nem a káosz fele tart, hanem biztonságban haladhat előre.
A címlapfotó illusztráció.